Avellino: máris eldöntötték, télen megválnak Filkortól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 17:35
Az Irpinia News információja szerint az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Serie B) szereplő Avellino vezetői már eldöntötték, hogy a téli átigazolási időszakban megválnak Filkor Attilától.

A Milan kölcsönjátékosaként az idény elején érkező Filkor Attila nem győzte meg teljesítményével az Avellino szakmai stábját – indokolja a korán meghozott döntést a helyi portál.

Filkor nem ideális erőállapotban érkezett a zöld-fehérekhez, sérülés is hátráltatta, és amikor a Perugia ellen végre pályára lépett, a becserélése után húsz perccel második sárga lappal kiállították – igaz, a szabálytalanságért megítélt 11-est az ellenfél kihagyta, a mérkőzés 0–0-ra végződött.

A fenti tényezők miatt a 26 éves magyar középpályás – aki egyelőre ezt a húsz percet töltötte a pályán a Serie B 2014–2015-ös idényében – posztján a hierarchia aljára sodródott, és a klubnál úgy ítélik meg, a kölcsönszerződés téli megszüntetése mindkét félnek jót tesz majd.

Az Avellino az 5. helyen áll a Serie B tabelláján, versenyben van az élvonalba jutásért. Filkor szerződése jövő nyárig szól az őt kölcsönadó Milannál.

Legfrissebb hírek

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:30

Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 20:05

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik