Olaszország: a magyar légiós nem esik kétségbe a büntetéstől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 13:49
Pénzügyi szabálytalanságok miatt négy pont levonásával sújtották Kovácsik Ádám csapatát, a Regginát, amely így a kiesőhelyek egyikén találta magát az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokság (Lega Pro) C-csoportjában.

„Tudtunk a büntetésről, készültünk rá. Kilenc pontot szereztünk a pályán, a levontakból néhány talán visszacsorog a fellebbezés nyomán, de az is lehet, hogy még többet levonnak – nyilatkozta Kovácsik Ádám a calabriai Touring 104 rádiónak. – A lényeg, hogy továbbra is az eddig mutatott bátor és nyílt sisakos játékot játsszuk. Nem szabad megijednünk attól, amit a tabella mutat, a továbbiakban minden rajtunk múlik.”Kovácsik Ádám a calabriai Touring 104 rádiónak. – A lényeg, hogy továbbra is az eddig mutatott bátor és nyílt sisakos játékot játsszuk. Nem szabad megijednünk attól, amit a tabella mutat, a továbbiakban minden rajtunk múlik.”

A magyar kapus köszönetet mondott a csapat mellett a nehéz időkben is kitartó szurkolóknak, mint mondta, a támogatást minden meccsen igyekeznek meghálálni.

„Fiatal játékosok alkotják a csapatunkat, a rutintalanságból pedig óhatatlanul hibák fakadnak, de az akarással soha sincs gond, és ezt a drukkerek is értékelik – folytatta Kovácsik. – Nagyon sokat dolgozunk, az edzések légköre pozitív, mindenki elébe megy a munkának. Mivel hajt minket a győzelem utáni vágy, hátul többször kinyílunk, de igyekszünk ezt is kiküszöbölni a játékunkból.”

Kovácsik az elmúlt két és fél idényt kölcsönben más csapatokban töltötte (Foligno, Pavia, Carpi), azonban reméli, ebben a szezonban sikerül gyökeret eresztenie olaszországi anyaklubjában. Az eddig lejátszott kilenc fordulóban ő védte a 20-as mezőnyben a 12.-ről a 19. helyre zuhanó Reggina kapuját.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik