Leicester: Futács Márkó ingyen kerül a török klubhoz

Vágólapra másolva!
2014.06.15. 09:00
null
Futács Márkó (középen) szerződtetését már hivatalosan is bejelentette a török klub (Fotó: spor33.com)
A Leicester City bejelentette, hogy Futács Márkó még egy évig élő szerződését megszüntették, a csatár így ingyen igazolhat át a török Mersinhez, amelynél a napokban kétéves megállapodást írt alá.

 

Futács Márkó két napja szerződött a török élvonal újoncához, a Mersin Idmanyurduhoz. A hírek akkor arról nem szóltak, hogyan sikerült megállapodni a játékos angol klubjával, a Leicester Cityvel, amelyhez még egy évig szóló szerződés kötötte.

Azóta több angol internetes oldalon is megjelent a hír, hogy a Leicester megerősítette Futács távozását, a 24 éves csatár szerződését közös megegyezéssel megszüntették, így ingyen szerződhet Törökországba azt követően, hogy az elmúlt másfél évben kétszer is kölcsönadták, előbb a Blackpoolnak, majd a DVTK-nak.

Az ügy érdekessége, hogy a diósgyőri vezetők korábban arról beszéltek, hogy Futács megszerzése túl nagy áldozatvállalással járna, ugyanis a kivásárlási ára megközelíti a 100 millió forintot. Ehhez képest a törököknek fizetniük sem kell a hírek szerint a Fradinál is szóba kerülő játékosért.

A Nemzeti Sport Online Angliából származó értesülései szerint a háttérben az állhat, hogy a Leicester több játékosának is automatikusan emelkedett a fizetése azzal, hogy a csapat feljutott a Premier League-be. Közéjük tartozhat Futács is, annak ellenére, hogy a májusban befejeződött idényben nem is játszott az angol másodosztályban. A szerződés megszüntetésével pedig már nem kell állni a magyar játékos gázsiját, akire az immár élvonalbeli klubnál amúgy sem számított volna a szakmai stáb.

Feltételezhető, hogy a szerződés megszüntetésével Futács sem járt rosszul, a törökországi megállapodás alighanem hasonló fizetést garantál neki, mint az angliai volt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bori Gábor (MVM-Paks)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (ecuadori, ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (szerb, ?), Ivan Rados (horvát, ?), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd), Nagy I Gábor (Haladás), Németh Márió (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik