Ausztria: Gulácsi a legjobb kapus, érdeklődnek a PL-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.01. 18:25
null
Gulácsi magabiztosságának híre Angliáig is eljutott (Fotó: Action Images)
Angliai források szerint az Ausztriában a szezon legjobb kapusának megválasztott Gulácsi Péter iránt a Premier League-ből mutatkozik érdeklődés. A korábbi liverpooli kapus a Daily Star beszámolója szerint a Stoke City és a Southampton figyelmét is felkeltette, a nyáron akár csatába is szállhatnak a hálóőr megszerzéséért.

 

Az országos bulvárlap felhívja rá a figyelmet, hogy a 23 éves kapuvédő – aki ugyan a felnőttválogatottban még nem mutatkozott be, de a keretbe már kapott meghívót, és akár a Dánia elleni meccsen is bemutatkozhat májusban – főszerepet játszott a Salzburg magabiztosan begyűjtött bajnoki címében.

A SZAKEMBEREK IS ELISMERTÉK GULÁCSI TELJESÍTMÉNYÉT
Gulácsi Péter jó szezont zár, erről az is tanúskodik, hogy őt választották meg az osztrák élvonalbeli bajnokság 2013–2014-es idényének legjobb kapusává. A Red Bull Salzburg ezen a téren is tarolt, hiszen a mezőnyjátékosoknál Gulácsi csapattársa, a spanyol Jonatan Soriano végzett az élen. A zsűrit az osztrák Bundesliga csapatainak elnökei, edzői és menedzserei alkották.

A két játékosnak vasárnap, a Salzburg–Ried mérkőzés előtt adják át a díjakat.

A hírek szerint Gulácsi akkor kerülhet a Stoke-hoz, ha a középcsapat elveszíti Asmir Begovicot, első számú, bosnyák válogatott kapusát, míg a Southampton azért érdeklődik, mert a szakvezetés nagyobb versenyhelyzetet teremtene Artur Boruc számára.

A Daily Star megemlíti, előfordulhat, hogy az angol élvonalbeli csapatoknak a Werder Bremennel is versenyezniük kell Gulácsi megszerzéséért, a németek szintén figyelik az MTK-ban nevelkedett futballistát. A kapus Angliába szerződésének esélyét ugyanakkor növelheti, hogy mivel hat évet töltött korábban a Poolnál, szigetországban nevelkedett labdarúgónak számít, így a PL-csapatoknak nem kell a szerepeltetést nehezítő speciális szabályozásoktól tartani.

„Péter kitűnő volt ebben a szezonban, így Premier League- és Bundesliga-csapatok érdeklődését is felkeltette, de jelenleg nagyon elkötelezett a Red Bull-projekt iránt” – nyilatkozta röviden a lehetőségekről James Lippett, Gulácsi menedzsere a Daily Starnak.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
17 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik