West Brom: Gerában látják a siker egyik megalapozóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 14:27
Nagy gödörben van az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) a West Brom. A birminghami együttes legutóbbi nyolc meccsének egyikén sem tudott nyerni, így a kieső zónában vergődő Cardiffot már csak jobb gólkülönbségével előzi meg. Pepe Mel menedzser össztűz alatt van, a bennmaradás az egyetlen célkitűzés.

A Metro nevű lap a Manchester United elleni hazai pályán elveszített bajnokiból (0–3) kiindulva két pozitívumot emelt ki: Gera Zoltán és Victor Anichebe játékát. Az újság felteszi a kérdést, hogy a magyar légiós és a hatmillió fontért szerződtetett támadó képes lesz-e az élvonalban tartani a csapatot.

„A harmincnégy éves középpályásnak voltak nagyszerű megmozdulásai, a társakkal is remekül megértette magát. Minden veszélyt jelentő támadás tőle indult, jól tartotta a labdát és hozta magát is helyzetbe. Elég higgadt volt ahhoz, hogy a bajnokcsapat ellen lekezelje a labdát és jól megjátssza azt. A régi önmagára emlékeztetett” – elemezte a Metro Gera Zoltán MU elleni játékát.

Még kilenc forduló (a West Bromnak 10 meccs) van hátra a Premier League-ből, ennyi idejük maradt Geráéknak, hogy bebiztosítsák élvonalbeli tagságukat.

Legfrissebb hírek

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Egy készülő átigazolás új helyzet elé állíthatja Callum Stylest

Légiósok
2025.07.14. 14:41
Ezek is érdekelhetik