Belgium: Köteles László csak alagutat lát, fényt nem

Vágólapra másolva!
2014.03.31. 15:32
Köteles Lászlót elkeserítette csapata, a Racing Genk súlyos hazai veresége (Zulte Waregem, 0–3). A kapus úgy véli, a szombaton tapasztaltak alapján a genki labdarúgócsapat nagyon messze van attól, hogy európai kuparészvételt érő helyen zárja a belga bajnokságot.

„Nem látom a fényt az alagút végén – idézi a Het Nieuwsblad Köteles Lászlót. – Az elmúlt heti edzések alapján még az is megfordult a fejemben, hogy akár a bajnoki címért is versenghetünk, de legalábbis a legjobb helyezések egyikéért, de most már egyértelmű, a csapat továbbra is gyengélkedik."

A felvetéssel, miszerint esetleg jobban jártak volna, ha az utolsó pillanatban nem harcolják ki a szereplés lehetőségét a hatcsapatos felsőházban, és ehelyett inkább az alapszakasz 7-14. helyezettjei számára kiírt playoffban harcolnak az Európa-liga-indulásért, Köteles nem kívánt foglalkozni.

„Ezt a lehetőséget már nincs értelme latolgatni. De az igaz, hogy Európától nagyon messzire sodródtunk. A negyedik helyért vívott harcban a Zultét tekintettük a fő riválisnak, erre rögtön a rajton kikaptunk tőle. Ez nagyon fáj" – kesergett a magyar kapus.

A playoff nyitófordulója után a Genk 23 ponttal a felsőház utolsó, hatodik helyén áll; kilenc fordulóval a zárás előtt az éllovas Standardtól 14, a harmadik helyen álló Zultétól hét pont a lemaradása.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik