Szalai: Életemben nem játszottam ennyit, testileg és fejben is sok volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 11:03
null
Feltöltve: Szalai Ádám nagy kedvvel végzi az edzéseket (Fotó: FC Schalke 04)
Szalai Ádám, a német Schalke 04 magyar középcsatára a klub hivatalos honlapjának és a Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak elmondta: kimerítette az őszi szezon, amelyet Klaas-Jan Huntelaar sérülése miatt a gelsenkircheni keretből egyedüliként játszott végig.

A Schalke vezetőedzője, Jens Keller a dohai edzőtáborban korábban elmondta: a magyar center nem volt hozzászokva az ilyen mértékű sorozatterheléshez, és nem tudta magát rendesen kipihenni az ősszel. Szalai ugyanezt erősítette meg.

„Az őszi szezon végén nem volt sok jó mérkőzésem – kezdte önkritikusan Szalai. – Mainzban a bajnokik után szinte mindig volt egy hét szünet. Életemben először játszottam ennyi mérkőzést egy félévben, újdonság volt ez számomra. A folyamatos szerda-szombat ritmus örömöt is szerez, de rendkívül kimerítő. És a végén én magam is felismertem, hogy nemcsak testileg, hanem fejben is sok volt ez már. Egyszerűen fontos, hogy testileg és szellemileg is friss legyek. Most feltöltöttem az akkukat, nagyon fontos volt számomra a téli szünet.”

Szalai a Klaas-Jan Huntelaarral fennálló munkakapcsolatáról is beszélt.

„A szezon előtt is elmondtam, hogy egy valódi klasszis csatártól rengeteget tanulhatok. Sajnos nagyon korán megsérült. Ha ismét egészséges és munkára kész, az az egész csapatnak jót tesz.”

Szalai volt a Schalke egyetlen játékosa, aki mind a huszonnyolc tétmérkőzésen (tizenhét bajnoki, hat BL-csoportmérkőzés, két BL-selejtező, három Német Kupa-mérkőzés) pályára lépett, hét gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
10 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
13 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06
Ezek is érdekelhetik