Légiósok: Vadócznak mást jelent a csúcs, mint CR7-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.30. 11:08
Még januárban klubot válthat Vadócz Krisztián, a dán élvonalbeli OB Odense magyar labdarúgója. A rutinos középpályás a Nemzeti Sportnak adott interjúban átigazolása mellett beszélt a válogatott meghívóról és Cristiano Ronaldóról is.

– Több mint két évig nem szerepelt a válogatottban, ezalatt alapembernek számított a Nijmegenben és az Odensében is, ehhez képest most hívják meg, azután, hogy tavaly július óta csak ötször volt kezdő dán klubcsapatában. Az élet produkál furcsaságokat, nemde?
– De még mennyit! Számítottam rá, hogy idén nem leszek meghatározó játékos. A nyáron megfogalmazódott bennem, hogy eligazolok, meglehet, ezután Odensében már nem bennem látták a jövőt, de lehettek egyéb okai is a mellőzésemnek, ám ezekről már csak a klub iránti tiszteletem miatt sem beszélek. Nyilván megkérdezi, még a télen elszerződöm-e, nos, az átigazolási időszak péntekig tart. Hogy ez elegendő-e a mindenki számára jó megoldás megtalálásához? Leginkább a klub hajlandóságán és a menedzsereken múlik.– Több mint két évig nem szerepelt a válogatottban, ezalatt alapembernek számított a Nijmegenben és az Odensében is, ehhez képest most hívják meg, azután, hogy tavaly július óta csak ötször volt kezdő dán klubcsapatában. Az élet produkál furcsaságokat, nemde?
– De még mennyit! Számítottam rá, hogy idén nem leszek meghatározó játékos. A nyáron megfogalmazódott bennem, hogy eligazolok, meglehet, ezután Odensében már nem bennem látták a jövőt, de lehettek egyéb okai is a mellőzésemnek, ám ezekről már csak a klub iránti tiszteletem miatt sem beszélek. Nyilván megkérdezi, még a télen elszerződöm-e, nos, az átigazolási időszak péntekig tart. Hogy ez elegendő-e a mindenki számára jó megoldás megtalálásához? Leginkább a klub hajlandóságán és a menedzsereken múlik.

– Játékát tekintve Pamplonában volt a csúcson?
– A futballban folyamatosan csúcson kell lenni, ez a szépsége, egyben a kegyetlensége is. Franciaországba kikerülve tulajdonképpen újratanultam mindent, Skóciában a Motherwellben sikerült megmutatnom, egy magyar gyerek is tud érvényesülni, Hollandiában UEFA-kupa-szerepléshez segítettem a NEC-et, Spanyolországban megadatott, hogy hétről hétre a legmagasabban jegyzett játékosok és csapatok ellen futballozzak. Mindenkinek más a csúcs. Cristiano Ronaldónak az, ha rúg hatvan gólt egy idényben, nekem például az, hogy Nijmegenben tizenkilenc meccsből tizenhetet megnyertünk, ami holland szinten is ritka jó szériának minősül. Spanyolországból a Barcelona és a Real Madrid elleni összecsapások számítanak csúcskategóriásnak.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, VADÓCZ KRISZTIÁN TERVEZI-E, HOGY VISSZATÉR A BUDAPEST HONVÉDHOZ, KERESSE A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:32

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 14:25

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30
Ezek is érdekelhetik