WBA: „Gera példás hozzáállása megfertőzi a társait is”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 07:52
Keith Downing, a West Bromwich Albion megbízott vezetőedzője Gera Zoltánról áradozott a Tottenham Hotspur otthonában elért 1–1-es döntetlent követően. A mérkőzésen csaknem egy év után először játszott kezdőként a magyar támadó, aki örült neki, hogy ismét számolnak vele.

„Zoli borzasztó időszakon ment keresztül a sérült térdével. Példamutató a hozzáállása, igazi profi, aki a mentalitásával megfertőzi a csapattársait is, ezért nagyszerű, hogy visszatért a keretbe – mondta róla Downing, aki Steve Clarke helyét örökölte a kispadon, s a következő menedzser kiválasztásáig irányítja az együttest. – És a pályán is kiváló, szenzációsan játszott a White Hart Lane-en, megmutatta, hogy még mindig minőségi futballista. Neki is szüksége volt rá, hogy megmutassa, felvette a ritmust."

„Matej Vydráról is csak jót mondhatok, kezd belerázódni a Premier League ritmusába, ő és Gera nagy hasznára lesznek a klubnak a szezon hátralévő részében" – tette hozzá Downing.

Legfrissebb hírek

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Egy készülő átigazolás új helyzet elé állíthatja Callum Stylest

Légiósok
2025.07.14. 14:41
Ezek is érdekelhetik