Légiósok: Vargát méltatja a feljavuló Boro spanyol edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.28. 14:00
Nagyon elégedett Varga József játékával Aitor Karanka, a Middlesbrough spanyol menedzsere, aki szerint a magyar légiósnak és az argentin Emmanuel Ledesmának nagy szerepe van abban, hogy a klub ebben a szezonban először két meccset nyert egymás után.

Varga november elejétől egy hónapon át nem játszott, Karanka némiképp kényszerből tette be a csapatába a légióst, akiben kellemesen csalódott.

„Négy vagy öt sérültünk van, így nem könnyű játszani, és nagyon fontos, hogy a tartalékok között olyan kaliberű emberek legyenek, mint Emmanuel és József. Lehetőséghez jutottak, és maximálisan ki is használták – mondta a Boro honlapjának a spanyol szakember. – Józsefnek nagyon jól megy a játék. Korábban megnéztem néhány felvételt arról, hogyan játszik a magyar válogatottban jobbhátvédet, majd leültem vele, és elmondtam neki, mit kérek. Minden bizalmam az övé."

 

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Varga József és Lucas érkezését is bejelentette az NB II újonca

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 18:00

Távozókat jelentett be a Kazincbarcika, Varga József is köztük van

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 15:11

A Tiszakécske 34-szeres válogatott játékost igazolhat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:38

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Robbie Keane iránt a Middlesbrough érdeklődik – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:04
Ezek is érdekelhetik