Légiósok: a Fluminense magyar kapusa hálás a sorsnak

A Flu vezetői először DVD-n ismerkedhettek meg a jó felépítésű, rokonszenves és tisztelettudó fiatalemberrel, aztán élőben láthatták a tavasszal, amikor a Flu korosztályos együttese hazánkban járt. Nekünk ott tűnt fel, hogy Kovács Dániel mennyire együtt él a játékkal, hangos szóval irányítja a védelmet.

„Mindig arra törekszem, hogy a pályát átlátva segítsem védőinket, de mivel nem beszéltem a portugál nyelvet – csak az oroszt valamelyest –, gyorsan elkezdtem tanulni, már egész jól megy – mondta a Nemzeti Sportnak a kapus. – Odakint magamra vagyok utalva. A körülmények? A pályák állapota borzasztó, előfordul, hogy nincs meleg víz és villany az egyelőre az otthonomat is jelentő edzőkomplexumban, de egyszer sem panaszkodtam, brazil csapattársaim sem teszik. Valamennyien jó futballisták szeretnénk lenni, és magány ide vagy oda, a valamit valamiért elvet tartom szem előtt."

Kovács Dánielt már megismerhette a Flu szakmai stábja, hónapokat töltött az egyesületnél, csak éppen fél évet kellett várnia a vízumra. Most megkapta, hamarosan repülőre ül, és immár szerződéssel a zsebében nekivág a nagy kalandnak:

„Láttam a tengerparton a pocakos Romáriót, amint a homokos röplabdapályán utánozhatatlan mozdulatokkal teszi-veszi a labdát, láttam Decót a Fluminensénél, amikor szórakozásból a negyven méterre lévő nyitott ajtón rugdosta be a labdát a pályáról, és látom, illetve érzékelem, amint csapattársaim zsonglőrködnek, és olyan lövéseket eresztenek meg, hogy csak ámulok. Olyan helyre kerültem, és ezért hálás vagyok a sorsnak, ahol garantálva van a fejlődésem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt a kivételes lehetőséget megragadva a Fluminense játékosa maradjak. Öt vetélytársam van, fel van adva a lecke."

No, de ha megoldja...