Légiósok: Szabicsot szombaton búcsúztatják - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 00:30
null
Szabics Imre továbbra is a Sturm sikereiért dolgozik, csak más pozícióban (Fotó: Action Images)
A Sturm Graz péntek este a hivatalos honlapján erősítette meg az osztrák portálok által már korábban megszellőztetett hírt, miszerint Szabics Imre befejezi a pályafutását, és a jövőben a klubnál dolgozik tovább.

 

A szombati, 19 órakor kezdődő Wacker Innsbruck elleni hazai mérkőzés előtt lesz egy kisebb ünnepség, amelyen a szurkolók a stadionban vehetnek búcsút a magyar csatártól, aki még szeptember elején is szerepelt a magyar válogatottban.

A klub megerősítette, hogy Szabics az egyesület kötelékében marad, és a jövőben megfigyelőként dolgozik, feladata a fiatal tehetségek felkutatása lesz.

Szabics két szakaszban játszott a Sturm Grazban, a Ferencváros után első külföldi klubjaként 1999 és 2003 között, majd a németországi évek után – megfordult a Stuttgartban, a Kölnben, a Mainzban és az Augsburgban is – 2010-ben tért vissza az osztrák csapathoz. Szabics 2003 és 2013 között összesen 36-szor szerepelt a magyar válogatottban, és 13 gólt szerzett a nemzeti mezben.

 

Legfrissebb hírek

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
12 órája

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07
Ezek is érdekelhetik