Légiósok: A Samptól jövök, tudom, mi az a nyomás - Laczkó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 09:37
A válogatottól való visszaérkezés után az olasz másodosztályú Padova labdarúgócsapatánál csütörtökön bemutatták Laczkó Zsoltot, aki hosszasan válaszolt a kérdésekre. A bal oldalon bevethető futballista biztos benne, hogy az egyelőre a tabella hátsó felében tanyázó együttese hamarosan megindul felfelé.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, a Padovának nagyszerű történelme van, és aztán itt van Feczesin Róbert is, a honfitársam. Több csapat is keresett, de a Padovát választottam, és örülök, hogy így döntöttem. Az elmúlt szezonban az átigazolás utolsó napján kerültem a Vicenzához, majd rögtön mentem a válogatottba, balszerencsém volt, és öt hónapra kidőltem, most remélem, jobban alakulnak a dolgok. Pályafutásom alatt mindig a bal oldalon játszottam, a védelemben vagy a középpályán” – mondta Laczkó.

A magyar játékos elmondta: nem aggódik amiatt, hogy két meccs után egyelőre pont nélkül áll a csapat a bajnokságban. „Biztos vagyok benne, hogy egy győzelem meghozza az áttörést. Jól dolgozunk, és a munka meghozza a pontokat. Hogy félek-e a nyomástól? A Sampdoriától jövök, szóval tudom, hogy mi az a nyomás! Ha egy labdarúgó nem tudja kezelni a nyomást, akkor jobb, ha szögre akasztja a csukáját. Marcolinnal [Dario Marcolin, a vezetőedző] elsősorban a játékszerkezetről beszéltünk, és azt kérte tőlem, úgy teljesítsek, mint a válogatottban” – nyilatkozta a 26 éves játékos, aki hozzátette, hosszú még a bajnokság, 40 meccs hátra van még, így bőven van lehetőség javítani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik