Dinamo: az exigazgató nem érti, minek hoznak szélsőt Dzsudzsákék nyakára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 17:02
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Moszkva korábbi sportigazgatója, Konsztantin Szarszanija nem érti, a klub miért szerződtet olyan játékosokat, akiknek a posztján már vannak kiváló futballistái a moszkvaiaknak.

„Szerintem a Dinamo néhány posztján már több játékos is van, és ezek nem szorulnak erősítésre. Célirányosan kell futballistákat venni, nem pedig azért, mert egy jó képességű labdarúgó éppen eladósorba kerül. Minek kell Alekszej Ionov, amikor már ott van Dzsudzsák, Kaszajev és több fiatal játékos is, akik egyre inkább bevethetők ezen a szinten is?” – tette fel a költői kérdést a korábbi futballista, aki 2010-ben volt a Dinamo sportigazgatója.

Korábban az orosz sajtó is véleményt formált a Dinamo Moszkva átigazolásairól, és az újságírók sem értettek egyet azzal, hogy miért szerződtetnek a moszkvaiak olyan játékost, aki Dzsudzsák posztján bevethető.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
8 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
15 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik