Mainz: hol van már a Szalai, Schürrle, Holtby nagy trió...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.15. 15:02
A héten vált hivatalossá, hogy a német válogatott André Schürrle a Leverkusentől a Chelsea-hez szerződik. A spiegel.de egy hosszabb elemzésben mutatja be a labdarúgó útját, és a szerző kiemeli a mainzi időszakot, illetve a Szalai Ádámmal, valamint Lewis Holtbyval alkotott emlékezetes hármasukat.

A 2010–2011-es szezonban Szalai Ádám, Lewis Holtby és André Schürrle emlékezetes triót alkotott a Mainzban, ők hárman fontos szerepet játszottak abban, hogy a csapat az 5. helyen zárta a bajnokságot.

„Amikor a szögletzászlót a kezükbe kapva ünnepeltek ők hárman, olyanok voltak, mint a gyerekek, de a gyerekek már nem léteznek. Az 1987-es születésű Szalai meghatározó Bundesliga-csatárrá érett, a jelenlegi szezonban 13 gólt szerzett, többet mint Schürrle (aki 11-ig jutott – a szerk.). Holtby pedig már Schürrlét megelőzve, az év elejétől Angliában játszik” – fogalmaz a három futballistával kapcsolatban a spiegel.de.

A nagy trió egy német sportműsorban

Ennek kapcsán megnéztük, mi is történt azóta a hármas tagjaival, akik annak idején zenekart imitálva ünnepelték csapatuk sikereit.

A 22 éves Holtby előbb 2011-ben visszament a korábban őt kölcsönadó Schalkéhoz, majd idén januárban 1.75 millió euróért a Tottenhamhez igazolt, és 11 meccsen már játszott is a Prmeier League-ben, továbbá háromszor a német válogatottban.

Hármójuk közül a legtöbbre talán Schürrle vitte, akiért 2011-ben a Leverkusen 8 millió eurót fizetett, a Chelsea pedig a hírek szerint 22 milliót fog. A Holtbyhoz hasonlóan 22 éves szélső 24-szer játszott már a nationalelfben, és hét gólt is szerzett a nemzeti csapatban.

A trió legidősebb tagja, a 25 esztendős Szalai Ádám még mindig Mainzban van. Átvészelt egy közel egyéves kihagyást eredményező sérülést, de hazája válogatottjában ő is meghatározó játékos lett időközben, 16 találkozón szintén hét találatig jutott címeres mezben, és a most befejeződött idényben pályafutása legeredményesebb évadját produkálta. Teljesítménye láttán számos csapattal hírbe hozták már, de vajon van esélye arra, hogy Holtbyékhoz hasonló utat járjon be?

Legfrissebb hírek

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
2025.08.24. 19:28

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 07:13

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11
Ezek is érdekelhetik