Légiósok: Koman csapata elnökét magasztalja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 16:47
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premjer-liga) szereplő FK Krasznodar magyar válogatott középpályása, Koman Vladimir szerint az együttes elnöke, Szergej Galickij a legjobb, akivel eddig együtt dolgozott.

A 24 éves játékos játékos 2005-ben igazolt a Haladástól a Sampdoriához. Olaszországban játszott kölcsönben az Avellinonál és a Barinál is, mielőtt 2012 januárjában a Monacóhoz szerződött, ahonnan tavaly nyáron került az FK Krasznodarhoz.

„Amikor megkaptam az oroszországi ajánlatot, azt gondoltam, hogy miért ne – nyilatkozta Koman Vladimir. – Nagyon élvezem eddig az ittlétet. A klub ugyan még csak ötéves, de a körülmények egyáltalán nem voltak rosszabbak, mint a legjobb csapatoknál. Az eddigi elnökeim közül Szergej Galickijjal szeretek legjobban dolgozni. Sok vezető legfeljebb kétszer megy el a csapathoz, és keveset beszél a játékosokkal. De Galickij jó fej. Sok témáról lehet vele beszélni és még vicces is.”

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
11 órája

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Videó: Koman Vladimir közel 30 méterről lőtt gólt az Újpest II ellen; Tischler is betalált

Labdarúgó NB II
2025.07.06. 17:04

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 07:54

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik