Légiósok: Koman bizakodva várja az Anzsi elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 13:46
Koman Vladimir, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FK Krasznodar középpályása az Anzsi Mahacskala elleni bajnoki mérkőzést megelőzően csapata esélyeiről, valamint a dagesztáni klub legnagyobb sztárjáról, a vasárnapi mérkőzésről sérülése miatt biztosan lemaradó Samuel Eto'óról is beszélt a sovsport.ru-nak adott nyilatkozatában.

„Eto'o természetesen nagyon jó játékos. De az Anzsiban számos kiváló labdarúgó van, így Guus Hiddink vezetőedzőnek nem okoz majd problémát, hogy megoldja a pótlását. Arról nem beszélve, hogy aki a helyén játszik, mindent megtesz majd, hogy bizonyítson, ezért nem mondhatjuk azt, hogy könnyebb meccsre számítunk” – szögezte le Koman, majd visszaemlékezett a két csapat szeptemberi összecsapására, amelyet az Anzsi úgy nyert meg 5–2-re, hogy már a 14. percben 3–0-ra vezetett.

„Igyekeztünk mindent megtenni, de ekkora hátrányban játszani egy ilyen jó csapat ellen, nagyon nehéz feladat. Ezért a jövőben az első perctől kezdve maximálisan kell koncentrálnunk. Biztos vagyok benne, hogy ha nem fogunk hibázni, megnyerjük a mérkőzést” – bölcselkedett a magyar válogatott középpályás, akinek csapata vasárnap – magyar idő szerint – 13.45-től fogadja a dagesztáni együttest.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik