Anglia: megunta a mellőzést a magyar kapus, távozott

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 16:44
Közös megegyezéssel szerződést bontott az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Walsall magyar kapusával, Gróf Dáviddal – adta hírül a klub hivatalos közleményben. A 23 éves kapuvédő így szabadon igazolhatóvá vált.

A Hibsben és a Notts Countyban is megforduló magyar kapus 2011 nyarán szerződött a Walsallhoz sikeres próbajáték után. A legutóbbi szezonban Jimmy Walkerrel küzdött a kezdőbe kerülésért, és 22-szer védhette kezdőként csapata kapuját. A jelenlegi szezonban azonban mindössze 10-szer állhatott a kapuban, mellőzötté vált a Walsallnál.

A magyar kapus szerződése lejárt volna a nyáron az angol harmadik ligás csapatnál, ám ő ezt nem várta meg, inkább felbontotta, hogy minél előbb új alakulatot találhasson magának. A hírek szerint Franciaországba utazott próbajátékra, egy meg nem nevezett másodosztályú (Ligue 2) egylethez. A 23 esztendős futballista Párizsba utazott, így elképzelhető, hogy fővárosi klubhoz igazol.

„Dávid első számú kapusként kezdte a szezont, majd visszaesett a formája, és csökkent az önbizalma is, így elvesztette pozícióját a csapatban. Remélhetőleg egy másik országban megtalálja a számításait, és lesz lehetősége megmutatni a tehetségét. Minden jót kívánunk neki" – nyilatkozta a Walsall menedzsere, Dean Smith.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik