Légióssors: Horváth Hágában folytatja rehabilitációját

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 13:09
A januárban keresztszalagműtéten áteső Horváth Gábor immár Hágában folytatja rehabilitációját. Az ADO Den Haag labdarúgója nagyon elszánt, nem akar 27 évesen felhagyni a futballal.

A keresztszalag-szakadást szenvedő Horváthot január 17-én Székesfehérvárom műtötték meg, majd egy hónapig Magyarországon lábadozott. A Videoton korábbi védője azóta visszatért Hollandiában, és ott folytatja a fizioterápiát.

Furcsa érzésekkel végezheti a gyakorlatokat, hiszen szerződése a nyáron lejár a hágai csapatnál, amely nem hosszabbít vele. Horváth ennek ellenére nagyon elszánt: „A pályafutásomért küzdök, nem adom fel. Még csak huszonhét éves vagyok, a labdarúgás pedig az életem – nyilatkozta a magyar válogatott hátvéd a klub egyik szurkolói honlapjának. – Az elmúlt évem első fele jól sikerült, a folytatás sajnos kevésbé. Ebben az idényben elképesztő balszerencse sújtott, Tommie Beugelsdijk pedig élt a lehetőséggel, nagyon jól játszott.”

A helyén lehetőséget kapó fiatal tehát bejátszotta magát a csapatba, és nyilvánvalóvá vált, hogy az ADO vezetőedzője, Maurice Steijn már nem számol Horváth Gáborral, aki így új csapat után néz a nyáron. Legszívesebben Angliában vagy Németországban játszana, akár a másodosztályban is.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik