Légiósok: Két szék között a pad alá estem - Buzsáky Ákos

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 13:25
null
Buzsáky Ákos (jobbra) ősszel a Portsmouthban is játszott, most nincs csapata (Fotó: Action Images, archív)
Az egy éve még az angol élvonalbeli QPR-ban futballozó, azóta pedig a harmadosztályú Porstmouthnál és a másodosztályú Barnsleynál is megforduló Buzsáky Ákosnak továbbra sincs csapata, és valószínű, hogy ebben a szezonban már nem is lesz.

 

Nyáron csak a harmincesztendős labdarúgón múlt, hogy nem írt alá a Queens Park Rangershez, márpedig ha megteszi – no és rendszeresen játszik –, alighanem Egervári Sándor szövetségi kapitány is figyelembe veszi, amikor kijelöli a nemzeti együttes keretét. De mint tudjuk, Buzsáky Ákos nem kötelezte el magát a londoni csapathoz, így esélye sincs a válogatott szereplésre, és amióta lejárt a kölcsönszerződése az angol másodosztályban szereplő Barnsleynál, eltűnt az emberek szeme elől.

„Nyáron a QPR egyéves hosszabbítást kínált, de rendszeres játéklehetőségre vágytam, így nem fogadtam el a nagybevásárlást tervező klub ajánlatát – idézte fel a történteket a labdarúgó. – Utólag azt mondom, alá kellett volna írni, de mint mindig, most is kiállok a döntésem mellett. Aztán ugyancsak rossz döntésnek bizonyult nemet mondani a jó feltételekkel kétéves szerződést ajánló Bristol Citynek is, de nem kiesés ellen küzdő csapatban akartam futballozni. Két szék között a pad alá estem, ezért ősszel a harmadik vonalban szereplő Portsmouthhoz igazoltam, mégpedig azért, hogy visszakerüljek a futball térképére. Ez sikerült is, másfél hónappal később kölcsönvett az egy osztállyal feljebb lévő Barnsley, és ekkor még azt hittem, minden jól alakul majd. Sajnos a térdem nem engedte, hogy így legyen.”

Buzsáky Ákost jó ideje gátolta a térde a játékban, de azt hitte, a fájdalom megszűnik. Nem így lett, ezért pénteken MR-rel megvizsgálták a lábát Londonban, a jövő héten pedig az is kiderül, mit kell tennie a gyógyulás érdekében.

„Az elmúlt hetekben egy London környéki csapatnál edzettem, ám mert továbbra is fájt a térdem, arra jutottam, az elkövetkezendő néhány hónapot arra szánom, hogy a nyári felkészülést már teljesen egészségesen kezdjem el – folytatta a középpályás. – Most az a legfontosabb, hogy megszűnjön a térdemben a fájdalom, azt szeretném elérni, hogy csak rajtam múljon, kapok-e szerződést valahol.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik