Légiósok: Dzsudzsák korábbi társa már csak nevet a szélső halálfélelmén

Vágólapra másolva!
2013.02.26. 08:54
Zvjezdan Misimovic, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Moszkvától a télen Kínába igazoló futballista az Oroszországban tapasztalt körülményekről nyilatkozott, és arról is beszámolt, amikor Dzsudzsák Balázs remegő hangon hívta a szurkolók fenyegetései miatt.

„Hogy mire emlékszem? Nalcsikban a stadion mellett két tank parkolt – mondta nevetve a németországi születésű bosnyák támadó középpályás. – Azt hiszem, az volt az első idegenbeli meccsem a csapattal. Sokkolt a látvány. Még Groznijnak sem volt ekkora hatása rám, ott minden ellenőrzés alatt állt.”

Misimovic arról is beszélt, milyen érzés volt, amikor a Dinamo Moszkva szurkolói tavaly ősszel megfenyegették a játékosokat, sőt festékpatronokkal lőttek a futballistákra és a szakmai stáb tagjaira a gyenge eredmények miatt.

„Én akkor nem voltam ott: egy sérülés miatt a bázisunkon kezeltek. Emlékszem, a rémült Dzsudzsák hívott, és remegő hangon mondta, hogy a légiósokat halálosan megfenyegették” – mesélte nevetve Misimovic.

Mint ismert, Dzsudzsák Balázst és három társát külön megfenyegették a Dinamo szurkolói tavaly októberben, amikor a magyar szélső, illetve Kevin Kuranyi, Luke Wilkshire és Christian Noboa fényképével ellátott szórólapokat dobtak a pályára, amelyeken az volt olvasható: „Ha a klub és az edzők képtelenek motiválni benneteket, higgyetek nekünk, mi megtesszük helyettük. Mi vagyunk a szurkolók, és a mi módszereink kicsit komolyabbak.”

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik