Légiósok: Spanyolországban edz és csapatot keres a magyar védő

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 14:21
A legutóbb a bolgár Szlavija Szófiában szereplő Gaál Miklós jelenleg szabadon igazolható és a spanyol harmadosztályú Nojával készül.

„Egy korábbi csapattársam, aki ma már menedzserként dolgozik, segítségével kerültem Spanyolországba, kimondottan azért, hogy jó körülmények között készülhessek. Az őszi sérüléseim után ugyanis arra van szükségem, hogy folyamatosan edzésben legyek, hogy megfelelő erőben legyek – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a védőként és középpályásként is bevethető 31 éves Gaál Miklós. – Önköltséges alapon vagyok itt, a csapat csak az edzéslehetőséget biztosítja számomra, arról nincs szó, hogy itt folytatnám a pályafutásomat."

A játékos a jövőjével kapcsolatban hozzátette, az említett menedzser segítségével felmérik a lehetőségeket, és ha lesz ajánlat a spanyol másodosztályból, akkor maradna, ám más külföldi szerződést is elképzelhetőnek tart.

„A korábbi sérülések miatt nem könnyű a helyzetem, de most már egészséges vagyok, és bízom benne, hogy sikerül külföldön csapatot találnom. Mindenképp ebben gondolkodom, viszont ha ez márciusig nem jön össze, akkor azt is el tudom képzelni, hogy hazatérek, bár magyar klubokkal még nem is vettem fel a kapcsolatot" – fogalmazott Gaál, aki nyáron öt év oroszországi légióskodás után szerződött a bolgár élvonalbeli Szlavija Szófiához, de a sérülései miatt az ősszel csak két bajnokin lépett pályára. Arról már decemberben beszámoltunk, hogy Bulgáriából távozik.

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
16 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik