Megyeri magyar riválist kaphat - Fülöp a kiszemelt

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 13:50
null
Fülöp Márton máris elköszönhet az Aszterasztól? (Fotó: archív)
Görög sajtóhírek szerint az Olympiakosz labdarúgócsapata kiszemelte magának az Aszterasz Tripoliszban az utóbbi időben remek teljesítményt nyújtó Fülöp Mártont, aki a legkésőbb nyáron távozó Roy Carroll helyére érkezhet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bajnokcsapat kapusa, Megyeri Balázs magyar riválist kaphat.

A lapok azt írják, hogy a görög bajnok Olympiakosz keresi a 35 éves Roy Carroll utódját, és felfigyelt a magyar játékosra. Arról nem szólnak a hírek, hogy egy újabb kapus szerződtetésével a pireusziak milyen szerepet szánnak Megyeri Balázsnak, aki épp a nyáron hosszabbított szerződést a klubbal, de az új vezetőedző, Leonardo Jardim érkezése óta háttérbe szorult.

A Nemzeti Sport Online megkereste a hírrel kapcsolatban Fülöp Márton édesapját, aki egyben menedzsere is.

„Marcinak remekül megy a védés Görögországban, jó a sajtója, elismerik eddigi teljesítményét, és azt is tudom, hogy a nagycsapatok közül a PAOK és az Olympiakosz is kapust keres. Utóbbinál az első számú, Roy Carroll már 35 éves, és a nyáron lejár a szerződése a csapatnál. Egyelőre én még nem értesültem az Olympiakosz érdeklődéséről, de nem lepne meg, ha valóban szeretnék szerződtetni Marcit" – nyilatkozta kérdésünkre Fülöp Ferenc.

Fülöp Márton 12 bajnokin mindössze hat gólt kapott ebben a szezonban, ezzel holtversenyben első a kapusok között a legkevesebb kapott gólok alapján. Érdekesség, hogy az Olympiakoszban a Megyeri Balázst kiszorító Roy Carroll is hat gólt kapott.

A menedzser elmondta, Fülöp Márton most nyáron egy plusz egy éves szerződést kötött a tabellán jelenleg harmadik helyen álló Aszterasz Tripolisszal, így – bár van egyéves opció a megállapodásban –, van lehetőség arra, hogy a nyáron távozzon, és persze az sincs kizárva, hogy megfelelő ajánlat esetén már a télen vált.

„Most az Aszterasznál minden egyben van, hiszen Marcinak nagyszerűen megy a védés, jól érzi magát a klubnál és a csapat is remekül szerepel. Ennek ellenére ha egy jobb csapat, márpedig a bajnok Olympiakosz annak nevezhető, valóban megkeresi, akkor le kell ülnünk tárgyalni a vezetőkkel a jövőről” – tette hozzá Fülöp Ferenc.

FÜLÖP MÁRTON REMEK FORMÁBAN VÉD
Legfrissebb hírek

Nkunku, Woltemade és Luis Díaz is a Bayern Münchennél köthet ki; két olasz klub is versenyzik Sanchóért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

Sztárok jöttek össze Fülöp Márton emlékére

Labdarúgó NB I
20 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:45

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:15
Ezek is érdekelhetik