Légióssors: Kádár Tamást Spanyolországban tesztelik - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 12:11
A Newcastle United labdarúgócsapatát elhagyó Kádár Tamás az angol harmadosztályban szereplő Portsmouth-nál vesz részt próbajátékon.

A Daily Mail híre szerint a magyar védő hat másik játékos (Brian Howard, Izale McLeod, Mustapha Dumbuya, Jon Harley, Simon Eastwood és Lloyd Sam) társaságában csatlakozott a jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó Portsmouth-hoz.

A súlyos anyagi gondokkal küzdő dél-angliai klubtól az előző idényben 10 pontot levontak, és így nem tudta kiharcolni a benn maradást a másodosztályban. A következő idénye sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a liga döntése értelmében a harmadosztálynak tízpontos büntetéssel vág neki. A csapatnak az előző szezonban volt egy magyar játékosa Futács Márkó személyében, de a csatár nem fogadta el a módosított feltételeket, és a legutóbbi sajtóhírek szerint a Leicesternél folytatja pályafutását.

Kádár szerződése a nyáron lejárt az élvonalbeli Newcastle Unitednél, amely nem hosszabbított vele. A 22 éves védő ezután szülővárosában, az NB II-es Veszprémnél készült, de elmondta, hogy továbbra is külföldön képzeli el a jövőjét.

 

Legfrissebb hírek

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
14 órája

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26

Újabb magyar igazol Angliába, ma utazik, hogy aláírja a szerződését – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 08:05

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 12:37

Kosár: magabiztosan haladnak a rájátszáselsőség felé a DEAC juniorjai

Utánpótlássport
2025.04.02. 15:09

Szerződést hosszabbított Kádár Tamással az MTK

Labdarúgó NB I
2025.01.07. 16:45

A kapus adott gólpasszt, elképesztő szóló után bombázott a kapuba a védő

Angol labdarúgás
2024.07.21. 13:48

Drámai végjáték után a szurkolók a pályára rohanva ünnepelték a feljutást

Angol labdarúgás
2024.04.17. 12:47
Ezek is érdekelhetik