Anglia: egy hónapra visszatért korábbi csapatához a magyar védő

Vágólapra másolva!
2011.09.20. 09:00
Az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Luton Town hivatalos honlapján tette közzé, hogy egy hónapra kölcsönvette Kovács Jánost a negyedosztályú Hereford Unitedtól.

A 26 éves magyar játékos 2010 januárjában a Lincoln Citytől került a Lutonhoz, ahol a bemutatkozó meccsén rögtön gólt szerzett, és 16 találkozón lépett pályára, majd 2010 nyarán a Hereford szerződtette.

Kovácsot a legutóbbi szezon végén átadólistára tette klubja, de a futballista – bár a Ferencvárossal is tárgyalt – mégsem váltott csapatot.

„Nyilvánvaló volt, hogy szükségünk van erősítésre a védelemben, és örülök, hogy sikerült megszereznünk Jánost. Irányító típusú védő, aki a legutóbbi idényben a Hereford kapitánya volt. Nemcsak nagyszerű védő, hanem nagy veszélyt is jelent az ellenfelek kapujára a tizenhatoson belül" – mondta a Luton Town menedzsere, Gary Brabin.

Kovács már a mai, Bath City elleni meccsre készülő keretnek is a tagja, és a 34-es mezben játszhat majd.

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik