Osasuna: a pamplonaiak fizetnének Vadócznak, hogy távozzon - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2011.08.24. 13:46
null
A helyi sajtó továbbra is szinte biztosra vesz Vadócz távozását (Fotó: Action Images – archív)
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Vadócz Krisztián számára nem marad hely a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Osasunánál. A Noticias de Navarra napilap szerint a magyar középpályás nem fér be a gárda 25 fős keretébe, és a pamplonai klub mindent megtesz azért, hogy Vadócz távozzon.

Az újság úgy tudja, a spanyol klub már közölte Vadócz menedzsereivel, hogy keressenek új együttest a labdarúgónak, és az Osasuna akár arra is hajlandó lenne, hogy kifizet valamennyit a magyar válogatott játékosnak a még egy évig érvényes szerződésében foglalt fizetéséből, ha olyan csapatot talál, amelynél alacsonyabb lesz a járandósága.

Az Osasunának a belga Ronald Lamah érkezésével 26 igazolt játékosa van, ha a fiatal David Timornak nem adnak profi szerződést. A spanyol klubok csak 25 labdarúgót nevezhetnek a következő idényre.

Az ügyben Vadócz Krisztián egyik menedzsere, Kövesdi Viktor a Nemzeti Sportnak elmondta, az Osasuna spórolni szeretne, és ennek eshet áldozatul a magyar középpályás, de továbbra is ötven százalék esélyt lát arra, hogy a futballista marad a pamplonai klubnál.

A játékosügynök kijelentette, nincs semmiféle megállapodásuk az Osasunával arról, hogy a spanyol csapat akkor is fizetne valamennyit a labdarúgó béréből, ha távozik a klubtól.

Mint ismert, Torghelle Sándor hasonlóan járt a nyáron: a Fortuna Düsseldorfnál nem maradt hely a számára a csapatban, ezért a német másodosztályú klub felbontotta a szerződését, hogy ne kelljen továbbra is fizetnie a bérét.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik