Genk: Remélem, ettől a pofontól végre felébredünk - Tőzsér

Vágólapra másolva!
2011.08.22. 12:20
Mint beszámoltunk róla, a Genk 3–2-re kikapott a Cercle Bruges-től a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Tőzsér Dániel keményen kritizálta együttesét a vereség után.

„Sajnálom, de ez nem mehet így tovább. Túl sok az ellentét a csapaton belül, és már nincs meg az az egység, amely a legutóbbi szezonban jellemzett minket. Csak egységesen lehettünk bajnokok, és csak így érhetünk el eredményeket a Bajnokok Ligájában" – mondta Tőzsér Dániel.

„Mi nem az Anderlecht vagyunk, amely akkor is képes nyerni néhány egyéni villanással, amikor nem játszik jól. Nekünk hétről hétre keményen kell dolgoznunk. A legutóbbi szezonban éppen a csapategység miatt dicsértek minket, de ez most nem volt meg. Túl messze játszottunk egymástól, és túl könnyű gólokat kaptunk. Ráadásul sokszor egymást hibáztattuk, ami a legutóbbi szezonban nem fordult elő. Bízom benne, hogy ettől a pofontól felébredünk" – tette hozzá a magyar középpályás.

Mint ismert, Franky Vercauteren vezetőedző – aki az előző szezonban bajnoki címet nyert a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató csapattal – augusztus elején az arab emírségekbeli al-Dzsazirához szerződött, és a klub csak szeptemberben nevezik ki az utódját.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48
Ezek is érdekelhetik