Bodor a Leeds Unitednél folytathatja

Vágólapra másolva!
2011.07.23. 12:17
null
Bodor ismét próbajátékon szerepel (Fotó: Mirkó István – archív)
Angol lapértesülések szerint Bodor Boldizsár az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds Unitednél van próbajátékon, és ma pályára léphet a Sheffield Wednesday elleni felkészülési mérkőzésen.

 

Bodor Boldizsár továbbra is csapatot keres magának. Mint ismert, a játékosnak lejárt a szerződése a holland élvonalban szereplő Rodánál, és a futballista nem hosszabbított a klubbal, amelynél hét évet töltött el.

A 24-szeres magyar válogatott labdarúgó júniusban a Sturm Graznál volt próbajátékon, de az azóta a Videotont a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztató osztrák együttes végül nem szerződtette.

A védőként és középpályásként is bevethető játékos június végén a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, Oroszországból és az angol másodosztályból is érdeklődnek iránta.

„A menedzserem elmondása szerint az angol másodosztályból és az orosz élvonalból is vannak érdeklődők, azaz ráérek. Nem szeretnék semmit elkapkodni, ugyanakkor próbajátékra újabb csapathoz már nem szívesen mennék" – mondta Bodor korábban a Nemzeti Sport Online-nak.

Úgy tűnik, az utóbbi hetekben a Rodánál tréningező játékos most mégis vállalta, hogy egy másik csapatnál is próbajátékon vegyen részt: a Yorkshire Evening Post híre szerint a Leeds United teszteli, és ma már pályára is léphet a Sheffield Wednesday elleni felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00

Gyász: elhunyt Gálvölgyi István labdarúgóedző

Minden más foci
2025.07.02. 11:42

Bejelentések az ETO-nál, a ZTE-nél és Fehérváron, Kepa az Arsenalé – transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.01. 22:15
Ezek is érdekelhetik