A Zaragoza edzője szerint Pintér idénye lesz a következő

Vágólapra másolva!
2011.07.12. 10:15
null
Pintér (22) nagy valószínűséggel a következő idényben is szerepet kap a Real Madrid ellen, Aguirre számít rá<br />(Fotó: Reuters – archív)
Javier Aguirre, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza vezetőedzője elmondta, úgy véli, Pintér Ádám a következő idényben az aragóniai együttes fontos játékosává válhat. A mexikói szakember kijelentette, teljesen megbízik magyar futballistájában.

Bár két meghatározó középpályását is elveszítette – Ander Herrera a Bilbaóhoz, míg Gabriel Fernández, azaz Gabi az Atléticóhoz igazolt –, Javier Aguirre nem aggódik, a Zaragoza vezetőedzője ugyanis bízik meglévő játékosaiban.

A korábban a mexikói válogatott, az Osasuna és az Atlético Madrid élén is megforduló szakember szeretne néhány új futballistát igazolni, de akkor sem esik kétségbe, ha a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnak nem lesz erre módja. Ugyanis megbízik jelenlegi embereiben, konkrétan Pintér Ádámban és a 19 éves Kevin Lacruzban.

„Ha elképzelem, hogy ma kell elkezdenünk a bajnokságot, akkor teljes a bizalmam például Pintér Ádámban. Azt gondolom, hogy a következő idény nagyon jó lehet a számára, a keretünk meghatározó játékosává válhat" – mondta Javier Aguirre a Periódico de Aragónnak.

„Ugyanez igaz Kevin Lacruzra is. Úgy vélem, hogy megragadhat az első csapatban, mivel jó képességekkel büszkélkedhet. Mindketten fiatalok, de mások a jellemzőik. Azt hiszem, mind a ketten fontos elemei lehetnek a csapatnak az új szezonban" – tette hozzá a mexikói tréner.

Pintér az első, Spanyolországban töltött évadjában csak kilenc bajnoki mérkőzésen kapott szerepet, és csupán egyszer volt kezdő, a helyi lapok pedig az utóbbi hetekben az esetleges kölcsönadásáról írtak. Most vistzont úgy tűnik, hogy Javier Aguirre nem engedi el a magyar légióst, akire – mint szavaiból kiderült – a középpályán számít.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik