Mainz: Lőw Zsolt befejezi karrierjét, és hazaköltözik Magyarországra

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 14:20
Lőw Zsolt, a Mainz 32 éves játékosa a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, befejezi a profi labdarúgást, és hazaköltözik Magyarországra.

– Vége?
– Úgy tűnik – bólintott a kilenc év után Mainzból hazatérő Lőw Zsolt a Nemzeti Sport kérdésére. – Fájó szívvel jelentem ki: nincs tovább. Huszonhárom esztendő jutott nekem futballistaként, ezt tudomásul kellett vennem.– Vége?
– Úgy tűnik – bólintott a kilenc év után Mainzból hazatérő Lőw Zsolt a Nemzeti Sport kérdésére. – Fájó szívvel jelentem ki: nincs tovább. Huszonhárom esztendő jutott nekem futballistaként, ezt tudomásul kellett vennem.

– Nehezen ment?
– Valamelyest könnyítette a helyzetemet, hogy volt rá időm felkészülni, hiszen az elmúlt másfél évben már nem tudtam tétmérkőzésen pályára lépni. Habár a mai napig nem fogtam fel, hogy tényleg vége. Most is úgy érzem magam, mint az ezt megelőző kilenc évben, amikor a nyáron hazajöttem néhány hétre. Mintha csak szabadságon lennék, aztán úgyis visszamegyek az alapozásra – ez van bennem. Ám az idén már nem megyek vissza… Alighanem akkor döbbenek majd rá, hogy a pályafutásom lezárult, amikor a többiek elkezdik felkészülést – nélkülem. Az nehéz időszak lesz.

MIT TERVEZ LŐW ZSOLT LABDARÚGÓ-KARRIERJE UTÁN? MEGTUDHATJA A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
19 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:13

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07
Ezek is érdekelhetik