Anglia: Tímár távozik Plymouthból, de öt hónapnyi pénzére még vár

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 09:18
Tímár Krisztián nyáron távozik az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságból kieső Plymouth Argyle-tól, amely tartozik is neki. A védő még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

„Elsősorban külföldön szeretnék maradni, de nem zárkózom el a hazatéréstől sem. Korábban játszottam a Videotonban és a Ferencvárosban is, ám mint említettem, a külföldi lehetőség előnyt élvez" – mondta a Nemzeti Sportnak a zöld-fehérekkel korábban hírbe hozott Tímár Krisztián, akinek június végén lejár a szerződése.a zöld-fehérekkel korábban hírbe hozott Tímár Krisztián, akinek június végén lejár a szerződése.

„Öt hónapja nem kaptunk fizetést, most arra várok több társammal együtt, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz. Úgy tűnik, új tulajdonosa lesz a klubnak, ezért bizakodó vagyok" – indokolta meg a játékos, miért készül csapatot váltani a nyáron.

Tímár mindössze kilenc alkalommal léphetett pályára a 2010–2011-es bajnokságban, de szerinte ennek nem az edzéseken mutatott teljesítménye lehetett az oka.

„Voltunk néhányan, akik olyan fizetést kaptunk a harmadik ligában is, mint a másodikban. Ráadásul erre jött még a pályára lépési pénz is. Gondolom, ez csíphette néhány ember szemét, hiszen szeptemberben még a hónap játékosa voltam, jó formában futballoztam, októberben pedig mintha elvágták volna, nem kaptam lehetőséget – és választ sem, hogy miért történik mindez."

Legfrissebb hírek

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Robbie Keane: A következő idényben még szebb játékot szeretnénk nyújtani

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 22:45

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:11

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

Callum Styles két gólt szerzett a West Bromban, a Blackburn Tóth Balázzsal éppen lemaradt a rájátszásról

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:40

Hornyák Zsolt az FTC elleni meccsről: „A következő fordulóban eldőlhet a bajnoki cím sorsa”

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 10:21
Ezek is érdekelhetik