Zenit: Spalletti miatt nem válthattam klubot a télen - Huszti

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 13:51
Huszti Szabolcs, a Zenit magyar játékosa úgy véli, csapata – a 2–1-es svájci vereség ellenére – csütörtökön kiharcolhatja a továbbjutást az Európa-ligában a Young Boys ellen, és a futballista arról is beszélt, miért nem váltott klubot a télen.

„A svájci meccs utolsó pillanatai nem sikerültek túl jól. A Zenit azonban jobb csapat a Young Boysnál, és ezt be kell bizonyítanunk csütörtökön. Bernben a kapott gólig sokkal jobbak voltunk, aztán történt valami, de úgy érzem, hogy a visszavágó egészen más lesz” – mondta Huszti, akit arról is megkérdeztek, voltak-e érdeklődői a téli átigazolási időszakban.

„A Bundesligából kaptam ajánlatot: kölcsön szerettek volna venni. Nem bántam volna, ha visszatérhetek Németországban, mert többet akarok játszani. De az edző azt mondta, nem enged el. Ezért maradtam, de ez nem az én döntésem volt” – jelentette ki Huszti, aki hozzátette, minden edzésen maximális erőbedobással dolgozik, hogy bekerülhessen a csapatba, és nem elégedett jelenlegi helyzetével.

Mint beszámoltunk róla, Huszti nem kapott szerepet a Young Boys elleni múlt heti mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Labdarúgás: az Újpestben is szerepelt fiatal az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.04. 09:54

Női futball: kikaptak a svájciaktól az U17-esek felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.11.02. 17:55
Ezek is érdekelhetik