Egy korszak vége: Dárdai tavasszal a tartalékoknál szerepel

Vágólapra másolva!
2010.12.31. 11:51
null
Dárdai a Hertha szereplési rekordereként vonul majd vissza (Fotó: Imago - archív)
Egy korszak véget ért: a Hertha BSC szereplési rekordere, Dárdai Pál csütörtökön vett részt utolsó alkalommal a berliniek első csapatának edzésén. A rutinos magyar középpályás a szezon hátralévő részében a tartalékegyüttesben szerepel majd.  

„Egyszer minden véget ér. Nem ért váratlanul a döntés. Mindent megbeszéltünk, egyeztettünk a vezetőedzővel és a klubbal. Nagyszerű időszakot töltöttem a Herthánál" – nyilatkozta a sport1.de internetes portálnak Dárdai Pál.

A 34 éves Dárdai – aki 286 Bundesliga-mérkőzésen szerepelt a Hertha színeiben, és ezzel a klub szereplési rekorderének számít – ebben a szezonban nem lépett pályára bajnokin a berlini csapatban.

A 61-szeres magyar válogatott középpályás 1997 óta szolgálja a jelenleg másodosztályú berlini klubot, és pályafutása befejezését követően minden valószínűség szerint edzőként is a Hertha alkalmazottja marad majd.

A berlini szurkolóknak várhatóan lesz még alkalmuk arra, hogy elköszönjenek a legendának számító játékostól: Babbel ugyanis azt tervezi, hogy a szezon utolsó hazai mérkőzésén pályára küldi majd Dárdait. „Pál megérdemli ezt" – nyilatkozta a szakember.

A magyar középpályás így el sem utazik a csapattal a portugáliai edzőtáborba, rajta kívül Sascha Bigalke és Lennart Hartmann kénytelen otthon maradni.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik