Düsseldorf: Torghelléék hógolyózással kezdték a felkészülést - fotóval

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 12:03
null
Torghelle is kivette a részét a hócsatából (Fotó: RP Online, Falk Janning)
Jó hangulatban kezdte meg a téli felkészülést a Fortuna Düsseldorf labdarúgócsapata: a keret tagjai hógolyócsatát vívtak egymással a keddi futóedzés elején, és a mókából Torghelle Sándor is kivette a részét.  

 

A Bundesliga 2.-ben szereplő Düsseldorf játékosai a monoton futóedzés elején oldottak a hangulaton azzal, hogy hógolyókat vagdostak egymás fejéhez – az első számú célpontnak a csapat két afrikai légiósa, Assani Lukimya-Mulongoti és Patrick Zoundi számított, mivel ők eddig kevés rutinra tehettek szert a hócsaták terén.

A Fortuna egyébként vasárnap spanyolországi edzőtáborba utazik.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
18 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
19 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
19 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
21 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik