Anglia: nem dagad, nem fáj, visszatérni készül a magyar kapitány

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 16:01
Kovács János, az angol negyedosztályban (League Two) szereplő Hereford United nemrég megműtött csapatkapitánya immár teljes intenzitással edz, és abban bízik, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban pályára léphet – derül ki a magyar játékos klubja honlapjának adott interjújából.

„Már két hete edzek, méghozzá nagyon-nagyon keményen, és már nem fáj, nem dagad a térdem. Nagyon hosszú és nagyon unalmas volt a gyógyulás, de minden jel arra utal, hogy túl vagyok rajta" – mondta Kovács, aki a Northampton elleni szombati bajnokin már szeretne pályára lépni, de ha akkor nem, a következőn feltétlenül.

Kovács arról is beszélt, természetesen lát esélyt arra, hogy csapata elmozduljon a 24 csapatos tabella utolsó helyéről.

„A világon az egyik legrosszabb dolog, amikor sérült vagy, és látod, hogy a csapatod folyamatosan veszít. De tudjuk, mire van szükség a felemelkedéshez: kemény munkára, jó csapatszellemre és lelkesedésre" – mutatott utat Kovács, aki a szezonban csupán öt mérkőzésen léphetett pályára sérüléséig. A nyitó fordulóban ő fejelte a győztes gólt a Crewe ellen.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
1 órája

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
6 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
2025.03.03. 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
2025.03.03. 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20
Ezek is érdekelhetik