Halmosi: Visszatérek még Szombathelyre

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 07:51
null
Halmosi Péter a következő szezonban ismét a „tigrisek” mezében szerepel (fotó: Action Images)
Eldőlt, hogy Halmosi Péter a következő szezonban ismét az angol Hull City együttesében játszik majd. A labdarúgónak nem csökkentették a fizetését, csak átütemezték, így a következő idényben a célul kitűzött feljutásért harcol, ám szavaiból kivehető: könnyen elképzelhető, hogy látjuk őt még a Haladás mezében szerepelni.

– Mégsem igaz a hír?

– Nem – válaszolt arra a kérdésre Halmosi Péter, a Hull City 30 esztendős légiósa, hogy csak akkor maradhat az angol együttesnél, ha belemegy pénzének „megnyirbálásába”.

– Túl fantáziadúsak az angol kollégák?
– Minden bizonnyal. Annyi alapja van az információnak, hogy nem heti bontásban fizetnek, hanem kéthavi bérünket kapjuk meg egyben. Tehát nem utalnak kevesebbet, csak más időelosztásban.

– Halmosi Péternek vajon milyen lapokat osztanak a következő szezonban?
– A sorsom eldőlt, maradok az angol Hull Citynél. A szerződésem 2011-ig plusz egy esztendőre szól. A Hull vezetői számítanak rám a Championshipben, vagyis a második ligában.

– Gondolom, nem lehet más a céljuk, mint ismét a legjobbak között szerepelni.
– Ez nem is lehet kérdés. Bár jelen pillanatban nincs edzőnk, hiszen Iain Dowie-val úgy egyeztek meg a vezetők, hogy ha kiesik a csapat, újra kell tárgyalniuk a megegyezést. Tehát még képlékeny, kinek az irányításával vágunk neki a bajnokságnak.

– S milyen együttest gardírozhat a menedzser?
– Rengetegen voltunk a keretben, én is ennek estem áldozatául. Neveket nem tudok mondani, de biztos vagyok benne, nagy lesz a jövés-menés az öltözőben.

– Ha már említette, miért (is) tért haza szeretett klubjába, a Haladásba, árulja el: hogyan értékeli az itt eltöltött négy hónapot?
– Amikor kölcsönbe megérkeztem a Halihoz, két pont választotta el csapatomat a kieséstől, de mégis nyolcadikok lettünk a bajnokság végén. Félreértés ne essék, nem azt mondtam, hogy ez nekem köszönhető, de a visszajelzések arról árulkodnak, hogy nekem is volt ebben szerepem: a Nemzeti Sport ranglistáján hatodik lettem, a Haladás honlapján pedig engem választottak a tavaszi idény játékosának.

– Valami azt súgja, egyszer még visszatér a Rohonci úti stadionba…
– Ez nem is lehet kérdés! Ha lejárt a megállapodásom Angliában, s nem kapok visszautasíthatlan ajánlatot valamelyik csapattól, meg sem állok Szombathelyig!
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik