Kanta József az MTK tartalékcsapatának vezetőedzője lesz (Fotó: Török Attila)



Az MLSZ elnöksége – tekintettel arra, hogy az NB I-es klubok jogosultak tartalékcsapatot nevezni a 2021–2022-es NB III-as bajnokságba – a tartalékgárdák megnövekedett létszáma miatt engedélyezte, hogy a következő idényben is 3x20, tehát összesen 60 együttes szerepelhessen az NB III-ban.

A szövetség elnöksége egyúttal felhatalmazta a versenyigazgatót a bajnokságok és kupák versenynaptárának módosítására.

A döntés azért érdekes, mert az NB III előző, 2020–2021-es idényének minden, kiesés ellen küzdő csapata úgy vágott neki, hogy a bennmaradáshoz legalább a 14., vagy a nem legrosszabb 15. helyezést el kell érnie, mivel a 2021–2022-es kiírásban a korábban eldöntött létszámcsökkentés miatt csak 3x18, tehát összesen 54 együttes állhat – pontosabban állhatott volna – rajthoz. Most, ezzel a döntéssel mindez gyakorlatilag semmissé válik, hiszen borítékolható, hogy a legrosszabb 15. helyezett, a Putnok, illetve valószínűsíthető, hogy a három csoport 16. helyezettje, a Salgótarjáni BTC, a Hódmezővásárhely és a Gárdony is ismét az NB III tagja lesz.

A tartalékcsapatokkal kapcsolatban annyi tudható, hogy az előző évadban élvonalbeli együttesként második gárdát nem szerepeltető MTK Budapest most indít tartalékcsapatot (amelynek Kanta József lesz az edzője), valamint az NB II-ből feljutó Gyirmót FC Győr is bejelentette, hogy rajthoz állít NB III-as alakulatot.