Pápán győzött a fehér mezben játszó Veszprém (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)


Könnyed győzelmet aratott a listavezető Kazincbarcika, amely Jászberényben győzött 3–1-re – a borsodiaknál Ádám Ferenc duplázni tudott. Az üldözők közül a DEAC és a BKV Előre is két góllal győzött, előbbi a Hajdúszoboszló, utóbbi a Tiszaújváros ellen. A debrecenieknél egyébként a 41 éves Ibrahima Sidibe szerezte a második találatot.
A Kisvárda II otthon lelépte az Egert (5–1), az SBTC pedig a tavasszal mindössze egy pontot szerző Tállyát küldte haza egy négyessel. Két meglepetés-győzelem is akadt a fordulóban, a sereghajtó Törökszentmiklós 4–2-re verte a kis Lokit, míg a szintén kieső helyen álló Hidasnémeti a Tiszafüredet múlta felül (2–1). Véget ért a Füzesgyarmat szép sorozata, Szabados Tamás együttese 11 veretlen bajnoki után kapott ki a Sényőtől (2–1).

NB III
30. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Újpest II–Diósgyőri VTK II 1–1
BKV Előre–Tiszaújváros 2–0
Debreceni EAC–Hajdúszoboszló 2–0
Hidasnémeti–Tiszafüred 2–1
Jászberényi FC–Kazincbarcika 1–3
Kisvárda II–Eger SE 5–1
Putnok FC–Békéscsaba II 2–2
Salgótarjáni BTC–Tállya 4–0
Sényő–Füzesgyarmat 2–1
Törökszentmiklós–Debreceni VSC II 4–2

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazincbarcika 30 27 2 1 91–17 +74  83
2. DEAC 30 22 4 4 76–25 +51  70
3. BKV Előre 30 20 4 6 54–31 +23  64
4. Hajdúszoboszló 30 17 7 6 61–30 +31  58
5. Kisvárda II 30 15 7 8 53–35 +18  52
6. Tiszaújváros 30 15 6 9 58–45 +13  51
7. Sényő 30 14 6 10 50–46 +4  48
8. Békéscsaba II 30 12 7 11 67–51 +16  43
9. Putnok 30 11 10 9 41–40 +1  43
10. Újpest II 30 11 8 11 49–48 +1  41
11. Füzesgyarmat 30 9 14 7 40–39 +1  41
12. Eger 30 11 3 16 38–54 –16  36
13. Jászberény 30 10 5 15 39–49 –10  35
14. Tiszafüred 30 9 7 14 45–48 –3  34
15. DVTK II 30 9 6 15 53–64 –11  33
16. DVSC II 30 9 5 16 45–54 –9  32
17. Salgótarján 30 4 9 17 25–52 –27  21
18. Hidasnémeti 30 4 6 20 29–88 –59  18
19. Tállya 30 4 5 21 20–78 –58  17
20. Törökszentmiklós 30 3 7 20 28–68 –40  16


A Közép-csoportban a listavezető Kozármisleny nem tudta legyőzni a Vácot, de a 2–2-es döntetlennel a a veretlenségét megőrizte. A találkozó a váci Tóth Levente Milán szenzációs góljáról marad emlékezetes, a támadó a 35. percben a félpályáról emelt a mislenyi kapuba, igaz, a hazaiak kapusa kint állt a kapujából.
Az üldöző Dunaújváros nem tudta kihasználni az éllovas botlását, hiszen csak gól nélküli döntetlenre volt képes a kieső helyen álló Gerjen ellen. Nagy verésbe szaladt bele a Mohács, a Rákosmente és a Dabas-Gyón is, előbbi (a Makótól) ötöt, utóbbi (az Iváncsától) hatot kapott hazai pályán, míg a gyóniak Szekszárdon szaladtak bele jelentős verésbe. A Balassagyarmat magabiztosan, két góllal győzött a Cegléd vendégeként, a fővárosi tartalékcsapatot csatáján pedig a Honvéd II legyőzte a Fradi II-t.

KÖZÉP-CSOPORT
Bp. Honvéd-MFA II
–Ferencvárosi TC II 1–0
Ceglédi VSE–Balassagyarmat 1–3
Dunaújváros PASE–Gerjen 0–0
FC Dabas–ESMTK 1–1
Hódmezővásárhely–Paksi FC II 2–4
Mohács–Makó FC 0–5
MTK Budapest II–Monor 0–2
Rákosmente FC–Iváncsa 0–6
Szekszárdi UFC–Dabas-Gyón 5–0
Kozármisleny–Vác FC 2–2

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kozármisleny 30 23 7 64–16 +48  76
2. Dunaújváros 30 18 9 3 60–28 +32  63
3. Balassagyarmat 30 18 5 7 50–31 +19  59
4. Paks II 30 17 4 9 60–30 +30  55
5. Makó 30 16 5 9 45–22 +23  53
6. Monor 30 15 5 10 44–31 +13  50
7. Iváncsa 30 14 7 9 59–32 +27  49
8. Honvéd II 30 15 3 12 47–44 +3  48
9. MTK II 30 13 6 11 39–36 +3  45
10. FTC II 30 13 6 11 43–43 0 45
11. Hódmezővásárhely 30 13 5 12 43–49 –6  44
12. Szekszárd 30 11 7 12 42–40 +2  40
13. FC Dabas 30 10 9 11 54–45 +9  39
14. ESMTK 30 10 7 13 41–38 +3  37
15. Cegléd 30 9 6 15 32–55 –23  33
16. Vác 30 8 8 14 35–53 –18  32
17. FC Dabas-Gyón 30 5 8 17 22–60 –38  23
18. Rákosmente 30 5 2 23 30–69 –39  17
19. Gerjen 30 5 2 23 22–71 –49  17
20. Mohács 30 4 5 21 22–61 –39  17


A Mosonmagyaróvár fölényesen győzte le Bozsik Péter csapatát, a Komáromot (4–1), a siker pedig azt jelenti, hogy az óváriak megelőzték a BVSC-t, amely csak döntetlenre volt képes a Kaposvár vendégeként (1–1) – a kaposvári Kondor Kristóf egyébként a 89. percben egyenlített.
Hosszú nyeretlen szériát tört meg a Gárdony, amely 18 (!) nyeretlen bajnoki után győzött ismét – ahogyan legutóbb ősszel, most újfent a Gyirmót II ellen. A Veszprém a Pápa elleni megyei rangadón elért egygólos sikerrel feledtette a múlt hétvégi, Sopron elleni botlást. Öt gólt szerezve verte meg a Tatabánya az Érdet, míg a Puskás Akadémia II az elnyűhetetlen, már 12 gólos Magasföldi József találatának köszönhette, hogy legyűrte idegenben az ETO II-t (1–2).

NYUGATI CSOPORT
Andráshida–FC Nagykanizsa 0–1
Balatonfüred–Mol Fehérvár FC II 0–1
Gyirmót FC Győr II–Gárdony 0–1
ETO Akadémia–Puskás Akadémia II 1–2
Kelen SC–Zalaegerszeg II 1–2
Mosonmagyaróvári TE–Komáromi VSE 4–1
Pápai Perutz–VLS Veszprém 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–BVSC 1–1
SC Sopron–Bicskei TC 0–2
Tatabányai SC–Érdi VSE 5–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mosonmagyaróvár 30 24 4 2 89–18 +71  76
2. BVSC 30 24 3 3 78–21 +57  75
3. Veszprém 30 21 5 4 52–18 +34  68
4. Győri ETO II 30 15 7 8 52–30 +22  52
5. Bicske 30 13 11 6 37–30 +7  50
6. Pápa 30 14 7 9 37–32 +5  49
7. Tatabánya 30 13 9 8 41–33 +8  48
8. Puskás Akadémia II 30 11 11 8 43–33 +10  44
9. Nagykanizsa 30 13 3 14 44–53 –9  42
10. Kaposvári Rákóczi 30 10 10 10 39–36 +3  40
11. Érd 30 11 5 14 44–54 –10  38
12. Fehérvár II 30 9 9 12 29–46 –17  36
13. ZTE II 30 9 8 13 41–50 –9  35
14. Gyirmót II 30 10 4 16 52–60 –8  34
15. Balatonfüred 30 9 6 15 42–53 –11  33
16. Kelen 30 8 9 13 36–45 –9  33
17. Komárom 30 7 9 14 44–52 –8  30
18. Sopron 30 7 5 18 32–54 –22  26
19. Gárdony 30 3 4 23 21–58 –37  13
20. Andráshida 30 2 5 23 19–96 –77  11