Nagyot küzdöttek a csapatok, gól azonban egyik oldalon sem született (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ

BUDAÖRS–SZOLNOKI MÁV FC 0–0
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Barna Gábor (Huszár Balázs, Kiss Balázs)
BUDAÖRS: Szabó Balázs – Menyhárt, Gyurácz, Kékesi, Fényes, Pintér D. – Molnár Cs., Zsidai, Halácsi (Halmai Á., 79.) – Horváth R. (Pethő, 65.), Csiki (Sajbán Miklós, 79.). Vezetőedző: Márkus Tibor
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Szekszárdi, Kovács O., Tamás L., Kotula M. – Kónya M., Tisza K., Rokszin (Tóth Benjamin, 88.) – Kurdics (Bárdos, 83.), Szabó Balázs (Lakatos I., a szünetben). Megbízott edző: Romanek János

MESTERMÉRLEG
Márkus Tibor:
– Így az idény elején ez inkább brusztolás volt, mint futballmérkőzés, ennek ellenére az első félidőben eldönthettük volna találkozót.
Romanek János: – Küzdelmes mérkőzés volt, az első félidőben a Budaörsnek két nagy helyzete adódott, de a másodikban nekünk is volt egy komoly gólszerzési lehetőségünk. A második félidő közepétől jobban bírtuk erővel, de összességében reálisnak érzem a döntetlent. Komoly fegyverténynek tartom, hogy a dobogós Budaörs ellen négy pontot szereztünk ebben az idényben.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az előző két bajnoki mérkőzését egyaránt elveszítő, ezzel az idei évet csak a harmadik – tehát már nem feljutó – helyről indító Budaörs a nyolcmeccses bajnoki veretlenségi szériával a háta mögött Tatabányára érkező Szolnokot látta vendégül.

A Budaörs kerete némileg meggyengült a téli szünetben, ennek ellenére az első félidőben jobban futballozott az eltiltását töltő vezetőedzőjét, Csábi Józsefet ezúttal is nélkülöző vendégcsapatnál. (Az egykori szövetségi kapitányt még decemberben, Szentlőrincen állították ki a házi gólkirállyal, Novák Csanáddal együtt)

A hazaiak több helyzetet is kidolgoztak, de nem tudtak túljárni a remekül védő, emellett a saját csapattársai által is sokat foglalkoztatott Molnár-Farkas kapus eszén. A Budaörs csak magának köszönhette, hogy nem előnnyel vonulhatott a szünetre, de minden bizonnyal a vendégek is érezték, hogy az addigiaknál több kell, így a második játékrészben támadóbb felfogásban léptek fel. Átvette az irányítást a Szolnok, Rokszin révén egy ziccert is kihagyott és láthatóan fizikailag is jobban bírta a tempót a vendégcsapat. Az utolsó percekben ismét a házigazda játszott fölényben, de nem tudta bevenni a vendégek kapuját. Így összességében igazságosnak nevezhető döntetlent játszottak egymással a csapatok, egy küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen.

22. FORDULÓ
Január 31.
Nyíregyháza Spartacus–Soroksár 0–0 
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka 0–3
Aqvital FC Csákvár–Vasas FC 2–3
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–1
Budaörs–Szolnoki MÁV FC 0–0
Dorogi FC–Debreceni EAC 2–1
Kazincbarcika SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Szombathelyi Haladás–Gyirmót FC Győr 1–3
Debreceni VSC–BFC Siófok 2–1
ETO FC Győr–Pécsi MFC 2–1

AZ ÁLLÁS 
  1. Debreceni VSC22156152–17+3551
  2. Vasas FC22126438–25+1342
  3. Budaörs22131839–25+1440
  4. Pécsi MFC22117429–13+1640
  5. Gyirmót FC Győr22122828–21  +738
  6. Szombathelyi Haladás2296731–23  +833
  7. Soroksár SC2296731–24  +733
  8. Szolnoki MÁV FC2289521–20  +133
  9. ETO FC Győr2295835–26  +932
10. Nyíregyháza Spartacus2286819–20  –130
11. Békéscsaba 1912 Előre2286826–32  –630
12. FC Ajka22921137–33  +429
13. Szentlőrinc22831121–34–1327
14. BFC Siófok22821230–36  –626
15. Kaposvári Rákóczi FC2268823–31  –826
16. Szeged-Csanád Grosics Akadémia22741120–34–1425
17. Kazincbarcika SC22651117–30–1323
18. Dorogi FC22651120–35–1523
19. FC Csákvár22471133–46–1319
20. Debreceni EAC2241818–43–2512

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Nincs tovább, gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

 90. perc: Két perc lesz a ráadás.

88. perc: Rokszin Ádámot Tóth Benjamin váltja a vendégeknél.

88. perc: Molnár 25 méterről csúnyán fölé lő szabadrúgásból.

84. perc: Halmai lő 17-ről a jobb felső mellé.

83. perc: Kurdics Leventét Bárdos Bence váltja a vendégeknél.

Nem meglepő: a Szolnok átvette a játék irányítását.

79. perc: kettőt cserél a Budaörs: Halácsi Fülöp helyett Halmai Ádám, Csiki Norbert helyett Sajbán Miklós a pályán. 

73. perc: Zsidai üt hátra az őt támadó Kónyára, ez is sárga.

71. perc: Rokszin buktatja Fényest, sárga lapot kap érte.

65. perc: Horváth Roland helyett Pethő Bence a hazai csapatban.

63. perc: Kónya vállalkozik 25-ről, egy hazai védőről szögletre pattan a labda. Nem szabadul fel a hazai kapu, harmadik szögletét végezheti el a Szolnok. Végül felszabadít a Budaörs.

Támadóbb felfogásban játszik a Szolnok, pörgősebb lett a mérkőzés.

49. perc: Rokszin egyedül törhetett kapura, de Szabó védte a ziccerben leadott lövést. A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete maradt ki.

46. perc: rögtön két hazai szöglet, eredmény nélkül.

46. perc: elkezdődött a második félidő.

A szünetben cserélt a Szolnok, Szabó Balázs helyére Lakatos István állt.

 

Eddig nem bírt a csíkos mezes Budaörs a hosszú ideje veretlen Szolnok védelmével (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

 

45. perc: nincs ráadás, vége az első félidőnek. Fölényben játszik a Budaörs, de a szolnoki védelem egyelőre állja a sarat.

43. perc: Szekszárdi buktatja Pintért, sárga. 

42. perc: egymás után két szolnoki szöglet, de mindkettő veszélytelen.

34. perc: Már megint Molnár-Farkas: ezúttal Csiki bombáját tolja fölé.

Ha nem is nagy, de érezhető budaörsi fölény.

29. perc: Horváth lő 20-ról, a szolnoki kapus ismét a helyén.

27. perc: Jobb oldali hazai szöglet után ment nagyot Molnár-Farkas.

Molnár-Farkas kapus sokadszor dobja támadásba a Szolnokot, többet van játékban, mint sok mezőnyjátékos...

18. perc: Tisza lövését védi Szabó.

15. perc: Halácsi lő 17 méterről, Molnár-Farkas öleli magához a labdát.

13. perc: Szabó indul meg a bal szélen, de lerántja a keresztezni akaró Fényest, így a Budaörs jöhet szabadrúgással.

10. perc: Pintér rúgja fel Csirmazt, de megússza a sárgát.

Gyűrik egymást a csapatok – említésre méltó esemény nélkül...

1. perc: elkezdődött a mérkőzés, a Szolnok indította útjára labdát.

 

Pillanatok vannak csak hátra a kezdésig (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

Minimum ott szeretném látni a csapatot a tabellán az utolsó fordulót követően, ahol most tanyázik, de talán még előkelőbb helyen is végezhetünk. Nagyon keményen dolgozunk ezért, bízom a srácokbanhangsúlyozta a "tavaszi" rajt előtt Ulviczki Attila, a szolnokiak kapusedzője.

– Nehéz mérkőzésre számítunk, egy masszív, jó csapatról van szó. Revansot szeretnénk venni az őszi találkozóért, mert a meccs képe alapján három pontot hagytunk Szolnokon. Ezt szeretnénk kijavítani – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Márkus Tibor, a Budaörs vezetőedzője.

Ősszel Szolnokon a hazaiak a házi gólkirály Novák Csanád 85. percben szerzett góljával 1–0-ra nyertek. Ez a forgatókönyv ma biztosan nem valósul meg, miután Novák éppen eltiltását tölti, ugyanúgy, ahogy a MÁV vezetőedzője, Csábi József is. Mindketten Szentlőrincen kaptak pirosat decemberben, így most megbízott edzőként Romanek János irányít a szolnoki kispadról.

 

A vezetőedzőjüket, Csábi Józsefet ezúttal nélkülöző szolnokiak is készülődnek (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

A budaörsi keretben több változás is történt a téli szünetben. A fehérvári kölcsönjátékos, Tamás Olivér anyaklubjával kezdte meg a felkészülést és az edzőtáborba is elutazott az NB I-es együttessel, majd kölcsönbe a Pakshoz szerződött. A Fehérvárral érvényben lévő kooperációs szerződés keretében Budaörsön szereplő Nyári Patrik sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, a bal oldali védő Zeke Márió pedig a Budafok játékosa lett, a helyére Pintér Dominikot igazolták le a Monortól. Szolnokon nem változtattak a játékoskeret összetételén.

A Budaörs utolsó két bajnokiját elveszítette, ezzel lecsúszott a feljutást érő második helyről. A házigazdának jelenleg 39 pontja van. Az eddig 32 pontot gyűjtő Szolnok viszont már nyolc meccs óta veretlen a bajnokságban.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, hogy mire megy a feljutó helytől csak egy pontra álló, harmadik Budaörs a "döntetlenbajnok" Szolnoki MÁV ellen.

 

A budaörsiek melegítenek a mérkőzésre (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)