ZTE: „A karrieremet is megdobhatja, ha jól teljesítek a Milan ellen”

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.07.19. 07:30
null
Demjén Patrik (Fotó: Kovács Péter)
Demjén Patrik, a ZTE FC kapusa beszélt a felkészülésről, Ricardo Moniz magas intenzitású edzéseiről, valamint arról, hogy Olivier Giroud szombaton biztosan bosszús lesz majd egy-egy védése után.

 

– Nem mindennap játszhat magyar csapat az AC Milannal: izgatott a szombati meccs miatt?
– Nem volt még sok időnk gondolkodni a szombati mérkőzésen, rengeteget edzettünk az elmúlt időszakban – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Demjén Patrik, a ZTE 24 éves kapusa. – Az biztos, hogy remek hangulat lesz a telt házas ZTE Arénában, nem mindennap látogat ide az olasz bajnok. Tőlem is sokan kértek jegyet, családtagok, barátok vagy ismerősök, az egész várost megmozgatta az AC Milan érkezése. Jó erőfelmérő lesz, kiderül, hogy hol tartunk egy topliga bajnokcsapatához képest. Nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Hiába felkészülési mérkőzés, más kategória a Milan elleni védeni, ha jól teljesítek, az akár a karrieremet is megdobhatja.

– Olyan játékosok támadhatják majd a kapuját, mint Olivier Giroud, Ante Rebic, Brahim Díaz vagy Rafael Leao – nagy lecke lesz...
– Jó lesz majd hárítani a sztárjátékosok lövéseit, és nem lenne rossz, ha Olivier Giroud bosszankodna, ha kivédem az egyik lövését vagy fejesét. Biztosan lesz dolgom. Azt sajnálom, hogy Zlatan Ibrahimovic, aki 2023 nyaráig meghosszabbította a szerződését a klubbal, sérülés miatt nem játszhat. Egy-egy jó megmozdulás nagy önbizalmat ad majd a jövőre nézve, remélem meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes.

– Az elmúlt időszakban Szlovéniában készült a csapat, milyen volt az edzőtábor?
– Ricardo Moniz érkezése óta sokkal nagyobb intenzitással zajlanak az edzések, ráadásul változatos tréningek vannak. Elérte a célját az edzőtáborozás, mindent elvégeztünk, amit a szakmai stáb elképzelt. Voltak jó és rossz periódusaink a felkészülési mérkőzéseken, még van annyi időnk a bajnokság kezdetéig, hogy kijavítsuk a hibákat. Tudjuk, hogy megéri keményen dolgozni, hiszen ez kifizetődik majd a bajnokságban. Az edzőnk azt kéri, hogy minden alkalommal képzeljük magunkat bele a meccsszituációba, hiszen így könnyebb lesz majd élesben is teljesíteni. Mivel külföldi szakember, valamelyest másképp gondolkozik a futballról, mint a magyarok. Próbál minden részletre odafigyelni, megköveteli a folyamatos kommunikációt. Hiába húsz­éves valaki, tőle is elvárja, hogy folyamatosan beszéljen játék közben.

– Milyen ZTE-t láthatunk majd, mi lesz jellemző a csapatra?
– Fiatal együttesünk lesz, ezzel próbálunk meglepni mindenkit. Kihasználjuk a fiatalos lendületet, bírjuk erővel, sokat futunk majd. Többet támadunk, mint az előző idényben. Ricardo Moniz mindenre felkészít minket. Ha elfáradunk majd, akkor vissza kell állnunk, ha támadnunk kell, akkor támadunk, s ha cselezni kell, akkor bátran cselezünk.

– Amikor kétezertizenkilenc nyarán megérkezett, gondolta volna, hogy három év múlva is a ZTE játékosa lesz?
– Nem. Büszke vagyok rá, hogy számolnak velem Zalaegerszegen, itt meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes. Jó idényem volt legutóbb, ám most szeretnék még jobb lenni. Még Sallói István sportigazgató és Végh Gábor tulajdonos hoztak a klubhoz, köszönettel tartozom nekik. Befogadott a város és a csapat is, az utcán is mindig van egy-egy jó szavuk hozzám az embereknek. A rosszabb meccsek után is biztatnak, sok barátra leltem. Pluszenergiát ad ez a támogató közeg, ha egyszer elhagyom a klubot, itt hagyok egy darabot a szívemből. Szeretek a ZTE-ben futballozni, ám nem titkolt vágyam magasabban jegyzett csapatban vagy bajnokságban is megmutatni magam.

– A hatodik bajnoki fordulóban a Debrecen ellen meglehet a századik NB I-es mérkőzése.
– Ez pluszmotivációt jelent, és amikor évek múlva visszaemlékszem a századik élvonalbeli meccsemre, akkor remélem, a győzelem mellett a jó teljesítményem is eszembe jut majd. Azt szokták mondani, az számít NB I-es játékosnak, aki száz mérkőzést játszik az élvonalban, hát úgy látszik, egyelőre nem vagyok az.

– Mire lehet képes a csapat a bajnokságban?
– Minden idény előtt fogadunk Vlaszák Géza kapusedzővel, hány meccset hozok le kapott gól nélkül a bajnokságban. Nos, még nincs meg a pontos szám, ám a rajt előtt megbeszéljük, s az egyik célom, hogy megnyerjem a fogadást. A másik célom, hogy adjak egy gólpasszt. Marc-André ter Stegen a kedvenc kapusom, ő nemegyszer szolgálta már ki a társait. Egyébként korábban közel jutottam hozzá, ám volt, hogy az átadásom után a kapufát találta el a társam, volt, hogy a másik kapus védett. Egyébként a lehető legtöbb pluszt szeretném adni a csapatnak, azt akarom, hogy az ellenfelek magabiztos játékost lássanak a ZTE kapujában. Ami a csapat céljait illeti, hiszem, hogy az első hatban végezhetünk majd a bajnokság végén.

Olivier Giroud-t is várják a Zete Fiesztára (Fotó: AFP)
Olivier Giroud-t is várják a Zete Fiesztára (Fotó: AFP)
Sztárjátékosokkal jönnek az olaszok!
Az olasz bajnok teljes kerettel érkezik Zalaegerszegre, ezt szerződésben is rögzítették, így olyan játékosok futhatnak ki a ZTE Aréna gyepére, mint Olivier Giroud, Ante Rebic, Brahim Díaz, Théo Hernandez vagy Rafael Leao. A szerződés részletei természetesen titkosak, ám annyi biztos, hogy az AC Milan repülővel érkezik Olaszországból (hogy Budapestre-e vagy Bécsbe, azt nem lehet tudni), s busszal folytatja az útját Zalaegerszegre, ahol rövid időt tölt, hiszen a szombati mérkőzés után rögtön indul tovább az ausztriai edzőtáborba.
A szombati „Zete Fieszta” programja
13: ZTE FC II–NK Nafta Lendava (edzőpálya)
15: ZTE FC női csapat–ETO FC Győr női csapat (edzőpálya)
16: Megnyílnak a ZTE Aréna kapui
16.15: Utánpótláscsapatok és -játékosok köszöntése
16.45: A 2002-es bajnokcsapat köszöntése
17: A ZTE FC – csapat és stáb bemutatása
18: ZTE FC–AC Milan mérkőzés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik