Puskás–Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia a ráadásban győzte le a DAC-ot

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 17:51
A házigazda Puskás Akadémia 2–1-re legyőzte a DAC-ot a Felcsúton zajló U17-es nemzetközi utánpótlástorna, a Puskás–Suzuki-kupa első, csütörtöki játéknapján az A-csoportban.
A hajrában győzött a Puskás Akadémia (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
A hajrában győzött a Puskás Akadémia (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A kora nyári hőséghez illő latinos futballshow-val kezdődött Felcsúton a 15. Puskás–Suzuki-kupa. A pünkösdhétfőig tartó ötnapos nemzetközi U17-es torna csütörtöki nyitó napján ugyanis előbb a brazil Flamengo győzte le magabiztosan 2–0-ra az eddigi legtöbbszörös győztes, ötszörös aranyérmes Budapest Honvédot, majd a Real Madrid 1–0-s sikert ért el a Panathinaikosz ellen. A Puskás-pályán vívott két találkozó után került sor a nap leginkább várt összecsapására, a már a Pancho Arénában rendezett Puskás Akadémia–DAC összecsapásra, vagyis a házigazda, egyben címvédő felcsúti együttes mérkőzött meg a torna egyik újoncával (a másik a Dinamo Kijev).

Tavaly a Csíkszereda képviselte a tornán a határon túli magyarságot, idén a dunaszerdahelyiek, így a jó hangulat garantálható volt. Mindenki érezte, hogy a mérkőzés előtt elhangzó kultikus DAC-klubhimnusz, az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című, a magyarság összetartozását megéneklő slágere nem csupán a csallóközieknek szól, mint ahogy a Puskás-akadémisták „ultracsoportjából” a nemzeti színű füst eregetése közben elhangzó magyar himnusz sem.

Némiképp visszavetette a hangulatot, hogy a 7. percben rezdült a háló, meglepetésre a Dunaszerdahely szerzett vezetést, mégpedig gyönyörű góllal: Nino Ziga a tizenhatos sarkán visszavette a labdát a jobbról a bal lábára, majd a jobb felső sarokba csavart. A felcsútiak azonban nem estek kétségbe, fokozták a tempót, áttevődött a játék a DAC térfelére, és a 22. percben szabadrúgásból meg is született az egyenlítő gól: a 17 méterről, csaknem középről járó szabadrúgásból a csapatkapitány, Dusinszki Szabolcs könyörtelenül bevágta jobbal a bal alsó sarokba a labdát (sőt, öt perccel később ismét volt egy veszélyes szabadrúgása 23 méterről, akkor centikkel a jobb kapufa mellé szállt a labda).

A szünet után (a Puskás–Suzuki-kupán immár harmadik éve – amióta nyolc klub alkotja a mezőnyt – kétszer harmincperces mérkőzéseket játszanak) mindkét csapat igyekezett döntésre vinni, ám az erőfeszítések kioltották egymást, a játék jórészt a két tizenhatos között zajlott, számottevő helyzet nem alakultak ki. Az utolsó tíz percben születhettek volna újabb felcsúti gólok, a legnagyobb lehetőség az 53. percben jött el, amikor a csereként beálló Orbán Kolos közelről kevéssel kapu fölé fejelt. A ráadás perceiben Momcsilo Szvilar lőtt kapura 25 méterről, Michal Lukác ujjheggyel szögletre tolta a labdát. A szöglet ezúttal többet jelentett, mint a közmondásos „fél gól” – ugyanis a beadás után kavarodás alakult ki a kapu előtt, Dusinszki Szabolcs reagált a leggyorsabban, s öt méterről ollózó mozdulattal jobbal a kapu jobb oldalába lőtt.

Győzelemmel rajtolt tehát a házigazda címvédő a Puskás–Suzuki-kupán.

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
NEMZETKÖZI U17-ES TORNA (FELCSÚT)
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Puskás Akadémia
–FC DAC 1904 2–1 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 700
néző. Vezette: Káprály Mihály (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szabó Dániel)
Puskás Akadémia:
Pécsi – Korodi, Vajda R., Ásványi, Markgráf – Szvilar, Kern, Dusinszki – Major (Vékony, 52.), Piscsur (Retter, 47.), Halászi-Harsányi (Orbán K., 47.)
DAC:
Lukác – Raska, Fancovic, Lami, Knaze – Nemcok (Zimani, a szünetben), Angyal – Ziga (Oros, 52.), Kucman (Csóka, 47.), Mizerák (Martinec, 59.) – Urbán
Gólszerző:
Ziga (0–1) a 7., Dusinszki (1–1) a 22., Dusinszki (2–1) a 60+3. percben
Vezette:
Káprály Mihály (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szabó Dániel)
Mestermérleg

Kiss Márton:
– Uralni tudtuk a játékot, de egy kontrából hamar gólt kaptunk. Ám nem roppant össze a csapatom, azt kértem a srácoktól, hogy türelmesen játsszák tovább azt, amit elkezdtünk. Örömteli, hogy végre tudták hajtani, és a hajrában meg is lett az eredménye.
Balla Béla:
– Tudtuk, milyen futballt játszik a Puskás Akadémia, az történt, amire számítottunk, sikerült is vezetést szereznünk, de aztán bizonytalanná váltunk, főleg támadásban. Sok labdát vesztettünk, átengedtük a területet. Kiegyenlített mérkőzés volt, de ilyen a futball, a hosszabbításban gólt kaptunk.
A csoport másik mérkőzésén:
Real Madrid (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 1–0 (1–0) (Fortuny 15.)

B-CSOPORT
CR Flamengo (brazil)–Budapest Honvéd
2–0 (1–0)
Felcsút, Puskás Akadémia, Puskás-pálya, 500
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)
Flamengo:
Joao Lucas – Victor, Felipe Vieira, Carbone – Adriel, Daniel (David, 54.), Eduardo Gabriel, Claudio Thalis (Vitor Fonseca, a szünetben) – Jonathan (Felipe Lima, 44.) – Lorren, Euder (Bill, 44.)
Bp. Honvéd:
Molnár M. – Bezzeg (Balogh Zs., 41.), Sebe, Savsak – Nagy D., Kocsis G. (Kalocsány, 48.), Átrok, Pintér M. (Braun, a szünetben) – László M. (Menyhárt, 41.), Szűcs T. (Simon B., 48.) – Fábiánkovits
Gólszerző:
Jonathan (1–0) a 23., Lorran (2–0) a 44. percben
Mestermérleg
Takács László:
– Idegesen kezdtünk, sok labdát veszítettünk, pedig nem volt rajtunk nyomás. Aztán szép lassan belejöttünk a játékba, voltak ígéretes lehetőség, sajnos nem sikerült gólt szereznünk.

Főhajtás a legenda szobra előtt – a torna nyitánya előtt megkoszorúzták Puskás Ferenc szobrát (Fotó: Dömötör Csaba)
Főhajtás a legenda szobra előtt – a torna nyitánya előtt megkoszorúzták Puskás Ferenc szobrát (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik