NB I: Nem volt benne, hogy 3–0-ra kikapunk – Boér

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 22:23
null
Boér Gábor szerint nem volt benne a meccsben, hogy 3–0-ra kikapnak az MTK-tól (Fotó: Balogh László)
Az MTK 3–0-ra legyőzte hazai pályán a ZTE-t a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt a sajtótájékoztatón, amelyen szóba került Prosser Dániel ziccerben hozott rossz döntése, illetve a Boér Gábor és Schön Szabolcs között kialakult heves szóváltás is. 

Michael Boris, az MTK vezetőedzője a következőket mondta a háromgólos győzelem után.

„Az Újpest és a Honvéd ellen is vezettünk, egyik sem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. A DVTK ellen is megvoltak a lehetőségeink, de végül egy ponttal kellett beérnünk. Látjuk, hogy az alsóházban is egyre jobban teljesítenek a csapatok, próbálnak felkapaszkodni, s ebből a szempontból nagyon fontos volt a ZTE elleni mérkőzés, hiszen ezzel a győzelemmel meg tudtunk kicsit lépni például tőlük is.A hétközi kupameccs után beszéltem a csapatommal, elmondtam, mit várok tőle. Ezek a megbeszélések talán feszültebbek voltak, mondtam a játékosoknak, hogy szenvedniük kell a sikerért. A bajnokság ezen szakaszán mindenki nagyon fáradt, de a mentalitással ennek ellenére sincs gond, soha senkit nem kell motiválni. Nem mindig könnyű a közös munka, mert nagyon sokat várunk el a játékosoktól, a mai teljesítményükre büszke vagyok.”

Hozzátette, szándékosan engedték át a ZTE-nek a kezdeményezést, az előző két egymás elleni meccsen ugyanis alig tudták feltörni a védelmüket. Most a gyors támadóikra építettek, s a második félidőben ez a taktika működött is. A Nemzeti Sport arra is rákérdezett, mit gondol arról, hogy amikor négy az egy ellen mehettek a kapura, Prosser Dániel a legrosszabb megoldást választva belevezette Tajti Mátyásba a labdát. Boris erre azt válaszolta, hogy ezt a szituációt megbeszéli a csapatával az öltözőben, hozzátéve, hogy a szívének azért nem tesznek jót ezek a kihagyott helyzetek.

„Nyilván más játékosnál is előfordult már, hogy nem a jó megoldást választotta egy ilyen szituációban. Ez 6–0-nál belefér, barátságos meccsen belefér, de amikor a bennmaradásért küzdünk az NB I-ben, akkor kicsit okosabb megoldást kell választani.”

Kitért Varga Rolandra is, aki ismét meghívót kapott a válogatottba. Igazi csapatembernek tartja, aki szeret az MTK-nál játszani, és a kék-fehéreknél is örülnek, hogy itt van. Képes arra, hogy vezéregyénisége legyen a csapatnak, ezért is viselte ő a kapitányi karszalagot a DVSC elleni kupameccsen.

„Bár erről inkább ő tudna beszélni, úgy gondolom, nem a karrierjét befejezni jött hozzánk, hanem tetszett neki a játékstílusunk, amit látott tőlünk a pályán. Nagyon jól beleillik a csapatunkba, és ez látszik is a játékán, hiszen gólokkal, gólpasszokkal járul hozzá a csapat sikeréhez.”

A sajtótájékoztatón az is szóba került, mint volt utánpótlás-kapitányként hogyan látja az U21-es válogatott továbbjutási esélyeit a hamarosan sorra kerülő Európa-bajnokságon. Illetve ha Schön Szabolcs nem lenne Gera Zoltán együttesének egyik alapembere, akkor szerinte meghívót kaphatott-e volna Marco Rossitól a világbajnoki selejtezőkre.

Ha már Schön Szabolcs szóba került, a sajtótájékoztatón Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője elmondta, mi volt az a heves szóváltás, ami kettejük között alakult ki a 74. percben, s amely után az MTK játékosa sárga lapot kapott.

„Ha az edzőt egy tehetséges, húszéves, utánpótlás-válogatott játékos lepatkányozza, az sokkal több, mint hogy nem adja meg a tiszteletet. Én sosem szólok az ellenfélhez nemhogy ilyen, de más hangnemben sem. Ezt nem csak én kifogásoltam volna. Fiatal edző vagyok, de a tisztelet nemcsak a kornak jár, hanem bármilyen embernek. Így nem lehet mással beszélni, nyilván ezt szóvá tettem.”

Erre egyébként Michael Boris is reagált, nem akarta megvédeni a játékosát, aki valószínűleg a nagy nyomás alatt reagált hevesebben arra, hogy miután kirúgták a labdát, hogy az ellenfél játékosát ápolni lehessen, a ZTE egészen a szögletzászlóig rúgta azt vissza. Ezért úgy érzi, a zalaiak voltak azok, akik nem követték a fair play szabályait, nem is akarnak erre külön kitérni az öltözőben. Annyit még hozzátett, Boér Gábor is jelezhette volna a játékosainak, hogy a kapushoz juttassák vissza a labdát.

Visszatérve az edzői értékeléshez, Boér szerint a mérkőzés képe nem olyan volt, hogy 3–0-s vereséget szenvednek majd. Úgy véli, saját magukat verték meg.

„Voltak olyan periódusok, amikor közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez, de amikor fölényben játszottunk, akkor megint elkövettünk egy olyan egyéni hibát, amit nem lehet korrigálni. Ez sajnos visszatérő dolog a játékunkban. Eddig kaptunk ötven gólt, vissza kellene nézni, hogy mennyi volt olyan, ami hasonló szituáció után született. A kapufánál sem volt szerencsénk, így biztos ez volt megírva, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát.”

Arról is beszélt, hogy az első félidőben remekül működött az elképzelésük, le tudták védekezni az MTK támadóhármasát. Emellett voltak olyan labdaszerzéseik, amelyekből többet is ki lehetett volna hozni. Utána volt némi elcsúszás a játékukban, de azt tudták kontrollálni. A második félidőre változtattak a felálláson, miután a jobbhátvédnek, Németh Eriknek volt egy sárga lapja, és úgy érezték, ez veszélyforrás lehet, a szünetben inkább lecserélték, és átálltak háromvédős rendszerre. De ez is jól működött, inkább nekik voltak olyan helyzeteik, amiből többet ki lehetett volna hozni.

„Ami nagyon bosszant, hogy rengeteg pontrúgást rúghattunk, de ez zéró veszélyt jelentett az MTK kapujára, pedig erre eléggé készültünk.”

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ

MTK Budapest–ZTE FC3–0(Schön 67., Mezei 90.– 11-esből, Demjén 90+3.– öngól)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Andó-Szabó

SZÖVEGES PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 26. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 13., SZOMBAT
Újpest FC–Kisvárda 3–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion Erdős József
MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC 3–0 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Andó-Szabó Sándor
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 0–0 Miskolc, DVTK Stadion Bogár Gergő
MÁRCIUS 14., VASÁRNAP
14.05:Mezőkövesd–Budafoki MTE (Tv: Duna World) Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00:Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
19.15: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 17 7 1 50–16 +34 58
2. Puskás Akadémia 25 14 3 8 36–31 +5 45
3. Mol Fehérvár 25 11 7 7 50–31 +19 40
4. MTK Budapest 26 10 8 8 38–33 +5 38
5. Mezőkövesd 25 9 8 8 29–31 –2 35
6. Újpest FC 26 10 4 12 35–51 –16 34
7. Paksi FC 25 9 7 9 50–47 +3 34
8. Kisvárda 26 9 7 10 23–34 –11 34
9. Budapest Honvéd 26 7 8 11 37–37 0 29
10. Zalaegerszegi TE 26 7 5 14 42–50 –8 26
11. Budafoki MTE 25 7 5 13 30–46 –16 26
12. Diósgyőri VTK26651528–41–1323
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik