NB I: Balogh Balázs tiszteli a Puskás Akadémiát, de megünnepelné a gólját

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 09:38
null
Balogh Balázs sorozatban negyedszer is legyőzné otthon a Puskás Akadémiát (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)
Balogh Balázs korábban két idényt húzott le a Puskás Akadémiánál, ám már a negyedik idényét tölti Pakson, elmondása alapján ha gólt szerezne, saját szurkolóival lenne tiszteletlen, ha nem ünnepelné meg.

Folytatná jó sorozatát a Paksi FC. A csapat a Puskás Akadémiát fogadja, kedvező előjelekkel, hiszen legutóbbi három, Pakson lejátszott bajnokiját egyaránt megnyerte, sorrendben 6–2-re, 4–2-re, majd 4–1-re – Balogh Balázs mind a három találkozón pályára lépett.

„Először is el kell mondanom, hogy tiszteljük a Puskás Akadémiát, kitűnő csapat, nem véletlenül zárt a dobogón az elmúlt három idényben – mondta lapunknak a 32 éves középpályás. – Erős együttes, kiváló játékosai vannak, azonban optimistán várom a mérkőzést. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt hetekben, maximálisan felkészültünk a találkozóra. Nem foglalkozunk a két csapat legutóbbi összecsapásaival, minden mérkőzés más, nem számít a múlt. Keményen állunk bele a bajnokiba, három tétmérkőzésen nyertünk, folytatni akarjuk a kiváló sorozatot.”

A Paks jól szerepel az utóbbi időben, a Kecskemét elleni 3–1-es vereség óta legyőzte a Debreceni VSC-t, a kupában a Pécset egyaránt 1–0-ra, a múlt héten pedig a Mezőkövesdet 2–1-re. A két csapat rendre gólokban gazdag mérkőzést játszik egymással, a paksiak középpályása szerint mára megváltozott a két együttes játéka, de: „Benne van a meccsben, hogy sok gól születik, ám az egy-nullás győzelemmel kiegyeznék.”

Balogh Balázs a 2017–2018-as és a 2018–2019-es idényt a Puskás Akadémiánál töltötte. Ezután igazolt Paksra, már a negyedik évadot tölti a csapatnál.

„Sok olyan játékos és stábtag van a Puskás Akadémiánál, akikkel együtt dolgoztam, szép emlékeim vannak a Felcsúton eltöltött időről. Többen dolgoznak a klubnál, akikkel kölcsönös tisztelettel viseltetünk egymás iránt, sőt barátokként is emlegethetem őket. Hogy ünnepelnék-e, ha gólt szereznék vasárnap? Szolidan, de igen. Nem vinném túlzásba, ám örülnék a gólomnak. Ez már a negyedik idényem Pakson, azért dolgozom keményen, hogy sikeres legyen a klub, úgy érzem, a szurkolóinkkal lennék tiszteletlen, ha nem ünnepelném meg a találatomat.”     

NB I, 2022–2023, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 7., péntek
Mol Fehérvár–ZTE 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóCsonka Bence2474
Újpest–Kecskemét 1–2 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor2852
Október 8., szombat
Kisvárda–Vasas 2–0 Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő2403
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2Budapest, Bozsik Aréna Karakó Ferenc3646
Október 9., vasárnap
15.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) Paks,Fehérvári úti Stadion
18.00: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

AZ ÁLLÁS
1. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14– 7 +7 19
2. Ferencvárosi TC 7 6 1 18– 3 +15 18
3. Kisvárda 10 5 2 3 18–16 +2 17
4. Paksi FC 8 4 2 2 15–14 +1 14
5. Puskás Akadémia 9 3 5 1 10– 7 +3 14
6. Zalaegerszegi TE 9 3 3 3 16–13 +3 12
7. Mol Fehérvár 9 3 2 4 11–14 –3 11
8. Debreceni VSC 9 2 4 3 14–17 –3 10
9. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12–18 –6 10
10. Újpest FC 9 2 3 4 11–16 –5 9
11. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
12. Vasas FC 10 6 4 8–13 –5 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik