NB I: a Fradi elkerülné a Détári-éra negatív szériáját

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 11:42
null
Iváncsán egymás után a második tétmeccsén kapott ki a Ferencváros – Adama Traoré és társai a Puskás Akadémia ellen szeretnék megszakítani a negatív szériát (Fotó: Árvai Károly)
Rendhagyó fordulóval kezdődik a második kör a labdarúgó NB I-ben. Az október 23-i nemzeti ünnep miatt a 12. fordulóban vasárnap nem lépnek pályára a csapatok, így két mérkőzés is hétfőre marad. A programból kiemelkedik a szombati Puskás Akadémia–Ferencváros találkozó, hiszen a 10 bajnoki óta veretlen felcsútiak győzelmükkel megelőzhetik a hullámvölgybe került zöld-fehéreket. A forduló nyitányán a Vasas először verheti meg az élvonalban a Kecskemétet, a Fehérvár új vezetőedzője, a héten munkába állt Huszti Szabolcs pedig a kupakiesés után a Paks ellen javíthat.  

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 12. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

VASAS FC–KECSKEMÉTI TE

♦ A két újonc 9-szer találkozott eddig egymással az élvonalban és a KTE még sosem kapott ki az angyalföldiektől (6 diadal, 3 döntetlen), ráadásul a legutóbbi, júliusi meccsük kivételével mindig betalált nekik. Ezen a kecskeméti összecsapáson nem esett gól, pedig a Vasas Sági Milán kiállítása miatt a 40. perctől emberelőnyben játszott.

♦ Az NB II előző kiírásában a fővárosiaknak ment jobban: bár hazai pályán úgy értek el 1–1-et, hogy Pátkai Máté csak a 94. percben egyenlített, de ezt követően február végén Hinora Kristóf góljával (1–0) mind a három pontot hazavitték Kecskemétről.

♦ Az előző három egymás elleni tétmeccsükön sosem volt több két gólnál.

♦ A Vasas vendégeként az NB I-ben négyszer lépett pályára a Kecskemét és egy döntetlen mellett háromszor győztesen távozott, a legnagyobb különbségű diadalt (2–4) éppen legutóbb, 2012 áprilisában aratta a Fáy utcában.

♦ A piros-kékek 10 fordulón át tartó nyeretlenségi sorozatuknak vetettek véget szombaton a Fehérvár hazai legyőzésével (2–0), mégsem tudtak előrelépni az utolsó helyről, mert másnap a Mezőkövesd is begyűjtötte a három pontot, és kevesebb a győzelmük, mint a borsodiaknak.

♦ A nyáron feljutott Kecskemét az ősz meglepetéscsapataként 5–5–1-es mérleggel a második helyről várhatja a találkozót, egyedül a 6. körben, Székesfehérváron kapott ki, akkor is egy ráadásban kapott góllal (1–2). Öt forduló óta nem maradt alul (3 győzelem, 2 döntetlen), a Puskás Akadémiáé mögött ez a második leghosszabb veretlenségi széria jelenleg az NB I-ben.

♦ A Vasas szerezte eddig a legkevesebb gólt a mezőnyben, 10-et, tehát még a meccsenkénti egygólos átlaga sincs meg (0.91).

♦ A KTE a rajthoz képest fejlődött a támadójátékban, hiszen a legutóbbi három bajnokiján rendre legalább kétszer betalált az ellenfelének.

♦ Az angyalföldi gárda, ha a sorrendnél a gólkülönbséget nézzük a több győzelem helyett, a hazai teljesítményével (1 siker, 3 iksz, 2 kudarc) már a tizedik, tehát most már nem áll kiesésre, megelőzi a szintén hatpontos Paksot. A két otthoni vereségét a Bp. Honvédtól és a Ferencvárostól szenvedte el.

♦ A Kecskemét ötvenszázalékos idegenbeli produkciójával a középmezőnyben van (1–3–1), mérkőzésenként átlagban kereken egy gólt ért el és egyet is kapott.

♦ A Vasas a legutóbbi három bajnokiján nem maradt alul az Illovszky-stadionban (1 diadal, 2 iksz), és ezeken a találkozókon mindig háromnál kevesebb gól született.

♦ Kondás Elemér, a XIII. kerületiek vezetőedzője a Debrecen, majd a DVTK mestereként összesen 12 mérkőzést vívott a KTE ellen és még sosem kapott ki (8 diadal, 4 döntetlen), és Szabó Istvánnal szemben is veretlen eddig (3 siker, 2 iksz).

SZOMBAT

ZALAEGERSZEGI TE FC–BP. HONVÉD


♦ Ez lesz a 84. összecsapásuk az élvonalban, az örökmérleg 25 zalai diadal, 18 döntetlen, 40 kispesti győzelem. A kék-fehérek eddig kereken 100 gólt értek el ebben a párharcban, Meshack Ubochioma jubileumi találata legutóbb három pontot ért nekik a Bozsik Arénában.

♦ Egy ötmeccses nyeretlenségi széria után az idei két bajnokijukat a ZTE nyerte meg, áprilisban otthon 3–1-re, majd júliusban Kispesten 1–0-ra.

♦ Zalaegerszegen a 43. NB I-es meccsük jön, a mérleg teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 17-szer győzött, 8-szor pedig ikszeltek. A gólkülönbséget tekintve a kék-fehérek állnak jobban (68–65). A tavaszi meccsükön Molnár Balázs irányításával a kispestiek hármas győzelmi sorozatának vetettek véget a hazaiak. A zalaiak ideiglenesen kinevezett vezetőedzője nyolc NB I-es meccsen ült összesen a kispadon, és ez volt az egyetlen diadala.

♦ A zalai megyeszékhelyen több mint 13 és fél éve, 2009. március 21-én fordult elő, hogy bajnokin ikszeljen egymással a két csapat (1–1). Azóta hatszor a Honvéd győzött, és csak háromszor a Zete.

♦ 2021-ben két Magyar Kupa-mérkőzést is játszottak egymással Zalaegerszegen, és mind a kétszer csak a hosszabbításban dőlt el a továbbjutás. Tavaly februárban hátrányból felállva a ZTE (2–1), októberben a már eligazolt Nono találatával a Honvéd győzött (0–1).

♦ A támadófutballt előnyben részesítő trénernek, Ricardo Moniznak nagy része van abban, hogy a zalai együttes az egyetlen a mezőnyben, amelyik ebben a bajnokságban mindig szerzett gólt, összesen 19-et, tehát fordulónként átlagban majdnem kettőt (1.9). (Gergényi Bencéék a Ferencváros kivételével minden ellenfelüknek betaláltak – a zöld-fehérek ellen még nem is volt módjuk rá, mert a találkozójukat elhalasztották.) A gólgyártási sorozatuk a tavaszi szezonra visszanyúlva már 11 meccs óta tart, legutóbb május nyolcadikán a kiesett Gyirmót ellen (0–1) voltak gólképtelenek a kék-fehérek.

♦ A legutóbbi hat bajnokijukból csak egyet veszítettek el a három forduló óta veretlen (1 győzelem, 2 iksz) egerszegiek, igaz, azt éppen hazai pályán, a harmadik Puskás Akadémiával szemben (1–2).

♦ Mindössze kétszer tudott nyerni a bajnokságban eddig a Honvéd, legutóbb szeptember 4-én Kisvárdán (1–0). Azóta négy találkozón felváltva ikszelt, majd vesztett. Ha ebben az ütemben folytatja, most egy döntetlennek kellene jönnie. A fehérváriakkal holtversenyben a kispestieké jelenleg a leghosszabb nyeretlenségi széria az NB I-ben.

♦ A Zalaegerszeg a Paks elleni 3–0-nak köszönhetően nincs már kieső helyen a hazai tabellán, az otthoni teljesítménye ötvenszázalékos (2 diadal, 2 vereség). A ZTE Arénában legutóbb március 19-én a Puskás Akadémia ellen (0–0) fordult elő, hogy döntetlenre végzett a zalai gárda.

♦ Vendégként még egyszer sem ikszelt ebben az idényben a Honvéd (2 siker, 4 kudarc), a legutóbbi két házon kívüli találkozóját egyaránt egy góllal bukta el (3–4 Debrecenben, majd 0–1 Felcsúton).

♦ A zalaegerszegiek legutóbbi nyolc hazai mérkőzéséből heten legkevesebb három gól esett. A kivételt a tavaszi, Gyirmót elleni 0–1 jelenti.

MOL FEHÉRVÁR FC–PAKSI FC

♦ Eddig kereken 40 mérkőzésük volt NB I-ben, az örökmérleg jelentős fehérvári fölényt jelez. A Vidi 20-szor, a Paks csupán 9-szer nyert, 11-szer ikszeltek. Összességében a tolnaiak alig több mint feleannyi gólt (36) értek el, mint ellenfelük (68).

♦ Az előző kilenc egymás elleni bajnoki összecsapásukból viszont a piros-kékek csak egyet tudtak megnyerni, tavaly októberben hazai közönség előtt a bosnyák Kenan Kodro hajrában elért góljával (2–1). A többi nyolcból négy-négy hozott döntetlent, illetve zöld-fehér sikert.

♦ A Paks ősszel mindössze két bajnokit tudott lehozni kapott gól nélkül, ezek közül az első épp a nyitó fordulóban a Fehérvár elleni volt, Waltner Róbert bemutatkozó mérkőzésén (2–0). Ezt követően a 7. körben a DVSC-t verte meg 1–0-ra.

♦ A Fehérvár pályaválasztása mellett 18-szor találkoztak, a mostanáig egyetlen paksi siker csak a 14. meccsükön, 2019 decemberében jött össze, Szabó János és Könyves Norbert góljával (0–2), amikor még Osztermájer Gábor volt a vezetőedző. Ezt leszámítva a Vidi 12-szer nyert, 5 találkozón – köztük legutóbb, májusban (2–2) – pedig ikszeltek.

♦ A Vidi az előző négy fordulóban nem tudott győzni (2 iksz után 2 vereség), ami a Honvédéval együtt a leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozat, ráadásul a legutóbbi két meccsén gólt sem szerzett. Mindössze két pontra van a kiesőzónától, így nem meglepő, hogy a hét elején váltás történt a klubnál a vezetőedzői és a sportigazgatói poszton is.

♦ Az új tréner, az 51-szeres válogatott Huszti Szabolcs 2018 márciusa és 2019 szeptembere között 43 bajnokin szerepelt a fehérváriak mezében, azalatt 7 gólt és 13 gólpasszt jegyzett. A klubbal játékosként egy bajnoki aranyérem és egy Magyar Kupa-siker részese volt. Vezetőedzőként 2021-ben az NB II-ből az élvonalba juttatta a Debrecent, amellyel 10 mérkőzése van az NB I-ben, a mérlege 2 diadal – 4–1 a Honvéd, majd 5–0 a Gyirmót ellen –, 3 döntetlen és 5 vereség. Az élvonalban legutóbb szinte napra pontosan egy éve, tavaly október 24-én, a Puskás Akadémia ellen otthon 3–0-ra elvesztett mérkőzésen ült a kispadon. Székesfehérvári ténykedését is egy felcsútiak elleni hazai vereséggel kezdte, ezúttal a Magyar Kupában (0–1).

♦ A Pakssal épp múltkor, Zalaegerszegen (0–3) fordult elő először ezen az őszön, hogy nem tudott gólt szerezni. Waltner Róbert csapata a legutóbbi két bajnokiját elbukta, ráadásul mindkettőn három gólt kapott.

♦ Bár a Fehérvár az előző két otthoni bajnokiján nem tudott nyerni (1–1 a ZTE, majd 0–1 az Újpest ellen), még így is pontjai 91 százalékát a Mol Aréna Sóstóban gyűjtötte be, 11-ből 10-et.

♦ Az atomvárosi együttes látogatóként eddig ötvenszázalékosan teljesített (2–2–2), nála több pontot az első körben csak a ZTE és a PAFC vitt haza idegen pályákról. A legutóbbi négy házon kívüli meccsén felváltva nyert, illetve kikapott.

♦ Továbbra sem gólgazdagok a Vidi mérkőzései: az előző négy bajnokiján mindig kevesebb volt három találatnál.

♦ A Paks legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésén viszont mindig minimum három gól született, és ezekből – a mezőkövesdi találkozót (2–1) leszámítva – legalább kettőt a tolnai együttes kapott.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–FERENCVÁROSI TC

♦ Eddig 23-szor csaptak össze az NB I-ben, az örökmérleg 4 felcsúti diadal, 10 döntetlen, 9 ferencvárosi siker. Az FTC a legutóbbi hat találkozójukból csak egyet, épp a mostanáig legutolsót tudta megnyerni a Puskás Akadémiával szemben. Azt is Kristoffer Zachariassen hosszabbításban elért góljával (1–0) húzta be. Előtte közel két évig nyeretlen volt a felcsúti csapattal szemben (4 döntetlen, 1 vereség).

♦ A PAFC vendégeként nem nagyon megy a Ferencvárosnak, hiszen eddig csak egyszer sikerült győznie a Pancho Arénában, annak is több mint hét és fél éve: 2015. április 3-án Böde Dániel duplájával nyertek 2–1-re a zöld-fehérek.

♦ A felcsúti együttes mind a négy győzelmét pályaválasztóként érte el a IX. kerületiekkel szemben: az elsőt 2013-ban még a régi székesfehérvári Sóstói Stadionban (3–1), a többi hármat, 2018-ban (1–0), 2019-ben (4–1) és idén januárban (1–0) a Pancho Arénában. A PAFC pályaválasztása mellett a döntetlen volt leggyakoribb kimenetel, 11 találkozóból hat végződött így: négyszer 1–1, egyszer-egyszer pedig 0–0, illetve – legutóbb – 2–2 volt az eredmény.

♦ Az FTC bosnyák védőjének, Muhamed Besicnek kellemetlen emlékei vannak a Puskás Akadémia elleni idegenbeli találkozókról, hiszen 2013-ban, majd idén januárban is kiállították – utóbbin már a 24. percben –, és csapata mindkét találkozót vereséggel zárta.

♦ A Puskás Akadémia jelenleg a leghosszabb veretlenségi sorozattal rendelkező alakulat az NB I-ben, Hornyák Zsolt gárdája 10 forduló óta nem kapott ki (5 siker, 5 iksz). Legutóbb még a nyitó körben a Groupama Arénában épp a zöld-fehérekkel szemben maradt alul.

♦ Ebben a hónapban már másodszor esett meg a címvédő Ferencvárossal, hogy egymás után két tétmeccsen is kikapott. Október elején előbb Kecskeméten a bajnokságban (0–2), majd Belgrádban a Crvena zvezda ellen az El-ben (1–4) maradt alul, most pedig előbb Mezőkövesden (1–2), aztán szerdán az Iváncsa elleni kupatalálkozón (hosszabbítás után 2–3) veszített – ráadásul az utóbbi két alkalommal nyerő állásból. Ha most a PAFC-cal szemben is térdre alulmarad Sztanyiszlav Csercseszov együttese, akkor olyan vereségszériába kerül, amire legutóbb 2011 szeptemberében, Détári Lajos vezetőedzői időszakában volt példa. Akkor Győrben (0–2), Kecskeméten (0–1), majd odahaza a Videoton ellen (0–1) zsinórban három bajnokit buktak el a zöld-fehérek.

♦ Az eddigi 11 forduló alatt csupán kétszer fordult elő, hogy kettőnél több gólt volt a Puskás Akadémia mérkőzésén: Zalaegerszegen 2–1-re, Pakson 3–1-re nyert Hornyák Zsolt csapata.

♦ A felcsútiak hazai pályán még veretlenek (3 siker, 2 döntetlen), mindössze két gólt kaptak, de mindkettő két pontjukba került: a KTE, majd a Vidi ellen is 1–1-re végeztek.

♦ A Fradi továbbra is teljesen eltérően teljesít, ha Budapesten, vagy vidéken vendégszerepel: a két fővárosi fellépéséről, az Illovszky- és a Szusza-stadionból győztesen távozott, ám mind a két vidéki helyszínen, Kecskeméten és Mezőkövesden is vereséget szenvedett.

HÉTFŐ

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–ÚJPEST FC


♦ Ez lesz a 22. meccsük az NB I-ben, az örökmérleg komoly újpesti fölényt mutat: 3-szor nyertek a kövesdiek, 11-szer a lila-fehérek, 7 alkalommal pedig döntetlennel zártak. A borsodiaknak az első hat találkozójukon nem jött össze a győzelem, de azóta is jobban ment nekik a IV. kerületiek ellen idegenben, mint hazai pályán.

♦ A kövesdiek a legutóbbi öt bajnoki találkozójukon nem tudtak nyerni az újpestiek ellen (2 döntetlen, 3 vereség). Sőt, a tavaly márciusi, tizenegyespárbajjal eldőlt Magyar Kupa-negyeddöntő is az újpestiek továbbjutásával végződött.

♦ Mezőkövesden tízszer találkoztak bajnokin, és az első hazai diadal csak a nyolcadik próbálkozásra, tavaly januárban, Cseri Tamás hajrában értékesített tizenegyesével jött össze (3–2). A matyóföldi városban az első öt alkalommal, valamint legutóbb, idén májusban (2–3) az Újpest nyert, 3 összecsapásuk pedig döntetlennel ért véget.

♦ Az előző négy borsodi összecsapásukon potyogtak a gólok, mindkét együttes mindig legalább kétszer betalált.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi öt bajnokiján, illetve az Újpest előző hat meccséből ötön legalább három gól esett. A kivétel a lila-fehérek október 10-i, 1–0-s fehérvári diadala volt.

♦ A matyóföldi együttes az előző körben nagy bravúrt végrehajtva hátrányból 2–1-re legyűrte a bajnok Ferencvárost, de továbbra is kieső helyet foglal el és csak több győzelmével előzi meg a szintén 9 pontos Vasast.

♦ Az Újpest legutóbb az 5. fordulóban ikszelt, azóta hullámzóan teljesít, háromszor nyert, háromszor kikapott. Volt ezalatt egy 4–0-s siker a Kisvárda ellen, de legutóbb egy 4–1-es vereség is Debrecenben.

♦ A Kövesd hazai pályán eddig közepesen szerepelt, 2 siker, 1 iksz, 2 kudarc a mérlege, míg a lila-fehér együttes négy házon kívüli fellépésén csupán négy pontot gyűjtött (1–1–2).

♦ Kuttor Attila a korábbi mezőkövesdi időszakában kilencszer meccselt az Újpest ellen és negatív a mutatója (2 diadal, 4 döntetlen, 3 kudarc). Mindkét győzelmét idegenben érte el.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ Kereken tízszer rendezték meg a legfelső osztályban a kelet-magyarországi rangadót, az örökmérleg a várdaiak fölényét mutatja: 3-szor nyert a Loki, 2 meccsük lett döntetlen, 5 alkalommal a szabolcsiak győztek.

♦ A Loki a koronavíus-járvány berobbanása előtt pár nappal a Nagyerdőben Varga Kevin góljával 1–0-ra felülkerekedett a Kisvárdán, azóta azonban négymeccses nyeretlenségi sorozatban van ellene (2 iksz, 2 vereség). Legutóbb a 93. percben egyenlítve mentett meg egy pontot a Várkerti Stadionban (2–2).

♦ Debrecenben ötször csaptak össze, három alkalommal győztek a hazaiak és csak egyszer – még 2019 májusában, Dajka László irányításával – nyertek a várdaiak. A Loki pályaválasztása mellett legutóbb, idén január végén született meg az egyetlen döntetlen, ráadásul még gól sem esett.

♦ Feltűnően feljavult a DVSC támadójátéka a szerb vezetőedző, Szrdan Blagojevics kinevezése óta. Bár a bajnok FTC-től már vele kapott ki idegenben 2–0-ra, mindkét hazai meccsét úgy nyerte meg, hogy négyszer is betalált, a többi kilenc találkozóján pedig összesen ért el 10 gólt (1.11-es átlag mérkőzésenként).

♦ Bármilyen hihetetlen, a Kisvárda jelenleg az élvonal legrosszabb formában lévő csapata, az előző öt fordulóban ugyanis mindössze öt gólt szerzett és négy pontot gyűjtött, és ez idő alatt egyedül a Vasast tudta két vállra fektetni.

♦ A Kisvárda legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén rendre több mint két gól esett.

♦ A Debrecen hazai pályán még veretlen ebben a bajnokságban, két döntetlen után a legutóbbi három otthoni találkozóján pontot sem vesztett. Legutóbb még április utolsó napján a Fehérvár távozott győztesen a Nagyerdei Stadionból (0–3).

♦ A Várda az előző három idegenbeli meccsén nem tudott győzni (1 iksz, 2 vereség) és ezeken a találkozókon rendre legalább három gólt kapott.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs

 

NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
20.00: Vasas FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám
2022. október 22., szombat
13.30: ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
16.30: Mol Fehérvár–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
18.30: Puskás Akadémia–FTC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
2022. október 24., hétfő
18.00: Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
20.15: DVSC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Az állás
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 21–5 +16 21
2. Kecskeméti TE 11 5 5 1 17–10 +7 20
3. Puskás Akadémia 11 5 5 1 14–8 +6 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 10 4 3 3 19–13 +6 15
6. Paksi FC 10 4 2 4 16–20 –4 14
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
9. Mol Fehérvár 11 3 2 6 11–17 –6 11
10. Budapest Honvéd 11 2 4 5 12–19 –7 10
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC 11 1 6 4 10–13 –3 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik