MTK: Kálnoki Kis és Kelemen is a második csapathoz került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 12:36
Kelemen Dávid és Kálnoki Kis Dávid a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK második csapatával készül, mivel nem hosszabbítják meg a nyáron lejáró szerződésüket. Gera Dániel, Talabér Attila, Konsztantinosz Ikonomu és Schrammel Ádám ugyanakkor felkerült az első kerethez.

Az MTK, a folyamatos csapatépítés jegyében a tavaszi szezon mérkőzésein is azokkal számol, akik hosszabb távon is kék-fehérben képzelik el a jövőjüket – írja az mtkbudapest.hu. A klub ezért úgy döntött, hogy nem számít az első csapatnál a két játékosra, és a második csapat keretéhez irányította őket.

Kelemen Dávid,az MTK Budapest 23 éves védője – szerződése június 30-i lejártát követően – más együttesnél kívánja folytatni a pályafutását. A klub hosszas tárgyalásokat folytatott vele a szerződése meghosszabbításáról. Az MTK a hivatalos honlapján azt írja, a klub olyan ajánlatot tett Kelemennek, amely szerinte is korrekt volt, ám ő kijelentette, hogy mindenképpen máshol szeretné folytatni a karrierjét.

Kálnoki Kis Dáviddal, az együttes 24 éves védőjével is eredménytelenül zárultak a június 30-án lejáró szerződése megújításáról folytatott megbeszélések. A futballista részt vett az új megállapodás feltételeinek kialakításában, de a tárgyalássorozat végén az általa javasolt tervezetre nemet mondott.

A szakmai stáb döntése alapján a második csapatból négy korosztályos válogatott labdarúgó bekerült az első csapat keretébe. Az U20-as világbajnokságra készülő, sokszoros utánpótlás-válogatott, 19 éves jobbszélső, Gera Dániel, a nála egy évvel fiatalabb, a korosztályos nemzeti tizenegyben szintén szereplő védő, Talabér Attila, a görög korosztályos válogatott hátvéd, a 19 éves Konsztantinosz Ikonomu, illetve a Ligakupában és a török edzőtáborban már a felnőttek között is bemutatkozó, U19-es válogatott középpályás, az 1996-os születésű Schrammel Ádám az MTK Budapest első csapatának keretébe került.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik