Mezőkövesd: Ha a bennmaradás megvan, elégedettek leszünk – Tállai András

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 08:25
null
Supka Attila pénteken tart először edzést Mezőkövesden (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mint ismeretes, Pintér Attilát Supka Attila követi a Mezőkövesd Zsóry FC kispadján, a szakember jövő héten a DVSC ellen mutatkozhat be. A szerdán kinevezett vezetőedző a Nemzeti Sportnak nyilatkozott új feladatáról.

 

TÁLLAI ANDRÁS KLUBELNÖK BENNMARADÁST VÁR

Supka Attila kinevezése kapcsán a mezőkövesdi klubelnök, Tállai András a következőket mondta: „Egy plusz egy éves szerződést kötöttünk, könnyen megállapodtunk, nem folytattunk hosszú tárgyalásokat, Supka Attila ugyanis úgy tartja, a társaság középcsapattá válhat. Elnökségünk pedig úgy ítélte meg, a szakvezetővel szembeni minimális elvárás az, hogy a csapattal harcolja ki a bennmaradást, és ha ez valóra válik, már elégedettek leszünk.”

K. T.

Csakúgy, mint az előző idényben, a Mezőkövesd Zsóry bajnokság közben váltott edzőt, azonban a két történet egy pontban mindenképpen eltér egymástól. A klub elöljárói tavaly november 10-én jelentették be, közös megegyezéssel szerződést bontottak Kuttor Attila vezetőedzővel, egy nappal később pedig az is kiderült, Pintér Attila követi a kispadon. Az 55 esztendős, korábbi hússzoros válogatott labdarúgó az utolsó helyen vette át az együttest, és végül nyolcadikként végzett vele (azonos pontszámmal a hatodik Újpesttel) – akkor bizonyosan kevesen gondolták volna, hogy a 2021–2022-es bajnokságban csak nyolc bajnoki jut neki. Márpedig így történt: a klub hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott vele, s kedden még nem volt új vezetőedzője a Mezőkövesdnek. A keddi edzést (majd a másnapit is) a korábbi szakmai igazgató, Tóth László tartotta. Szerdán aztán bejelentették Kövesden, október 7-től Supka Attila irányítja a szakmai munkát. Az előző idényben a Kisvárda Master Good csapatát az ötödik helyre vezető szakemberrel egy plusz egy éves megállapodást kötött a kilencedik fordulót a tizedik – még éppen nem kieső – helyről váró klub.

„Kedd délután hívott Tóth László, hogy a klub elnöke, Tállai András találkozni szeretne velem, szerdán pedig le is ültünk – mondta lapunknak Supka Attila.  – Másfél órán át beszélgettünk, alaposan kiveséztünk minden felvetődő kérdést, majd úgy döntöttünk, belevágunk a közös munkába. Természetesen képben voltam a Mezőkövesd Zsóryval kapcsolatban, hiszen folyamatosan nézem a mérkőzéseket, a televízióban szakértőként is értékeltem, azaz nincs olyan csapat a mezőnyben, amelynek ne láttam volna meccsét. Pintér Attila jó munkát végzett, az nem is kérdés, ez a csapat többre képes annál, mint amit a helyezése sugall.”

Egy esztendővel ezelőtt a Mezőkövesd Zsóry hét ponttal sereghajtó volt – most azért valamivel jobb a helyzet. A csapat kétszer nyert, és ugyanannyi döntetlent játszott, négyszer viszont pont nélkül maradt. Korábban, a Pintér Attilával történő szerződésbontást követően a Nemzeti Sport is arról írt, Supka Attila az egyik jelölt a kispadra. Alighanem sokan tudják, a kövesdiek új vezetőedzője korábban kétszer is bajnok volt a Debrecennel, a Honvéddal Magyar Kupát nyert, de arra is okkal lehet büszke, hogy az előző idényben története legjobb helyezését érte el a Kisvárdával. Mezőkövesden azt várják tőle, tartsa a csapatot az élvonalban, de ő ennél azért többet remél.

„Szerdán megnéztem a csapat edzését, egymás közötti játék volt, motivált játékosokat láttam, mindenki odatette magát  – folytatta Supka Attila. – Pénteken tartok először edzést, szombaton pedig felkészülési meccset játszunk a DVTK ellen. És hogy a bajnokságban mit remélek? Az elnök úrral abban maradtunk, legyen meg a bennmaradás, és akkor a szerződésemben életbe lép a plusz egy év. Elmondtam neki, tavaly nyáron Kisvárdára sem úgy mentem, hogy csak maradjunk bent, és bízom benne, Mezőkövesden is többre leszünk képesek. Mindenesetre ez a lehetőség is jelzi, elismerik az előző idényben végzett munkánkat, és persze a Kisvárda mostani szereplése is mutatja, jó alapokat hagytunk magunk után.”

Supka Attila munkáját jó eséllyel Híres Gábor segíti másodedzőként, a páros október 17-én, vasárnap a DVSC elleni hazai találkozón mutatkozik be a kövesdi kispadon. Supka Attila munkáját Tóth László szakmai igazgatóként segíti.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik