Kisvárda: „Gyümölcsöző lehet a két klub együttműködése”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 12:34
A svájci Luzern labdarúgócsapatának elöljárói Kisvárdán jártak, megismerkedtek az ottani körülményekkel, s betekintést nyerhettek az egyesület akadémiájánál zajló munkába.

Viszonozva Révész Attila sportigazgató szeptemberi látogatását, a svájci élvonalban jelenleg hetedik helyen álló Luzern – amely tavaly a harmadik helyen zárta a bajnokságát – küldöttsége a hétvégi látogatása során élőben megtekintette a Kisvárda–Mol Vidi FC (2–2) NB I-es összecsapást is.a Kisvárda–Mol Vidi FC (2–2) NB I-es összecsapást is.

Genesio Colatrella, a Luzern technikai igazgatója a kisvárdaiaik hivatalos honlapján elmondta, jó eséllyel gyümölcsöző lehet a két klub együttműködése.

„Nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Megérintett bennünket mindaz, amit Kárpátalján láttunk, a kisvárdai infrastrukturális feltételeket viszont mi is boldogan elfogadnánk, és látjuk még a klub fejlődési lehetőségét. Azért jöttünk, hogy megismerkedjünk az itteni körülményekkel és még jobban megismerjük Révész Attilát, aki járt már személyesen nálunk. Svájc egy igazi multikulturális ország, de alapvetően a jólét jellemzi, ezért nem lehet párhuzamot vonni az itt tapasztaltakkal, hogy Ukrajna, Románia és Szlovákia közelsége miatt itt is jellemző a soknyelvűség. Ugyanakkor jó eséllyel gyümölcsöző lehet a két klub további együttműködése.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik