Kecskemét: Nem kötelező itt futballozni - Török László

Vágólapra másolva!
2012.08.28. 09:40
Két és fél órán át egyeztetett egymással Rózsa Pál és Török László: a Kecskemét labdarúgócsapatának tulajdonosa és vezetőedzője hétfői válságértekezletének végére kiderült, a szakmai stáb marad, a játékoskeretben viszont jelentős változások várhatók.

„Tizenegy órakor ültünk le, két és fél órán át beszélgettünk egymással. Kis túlzással minden apró részletre kitértünk, és végül úgy álltunk fel az asztaltól, hogy lesznek változások a csapatnál…” – mondta a tőle megszokott higgadtsággal Török László.

A szakmai stáb – egyelőre – marad a helyén, a keret azonban alaposan átalakulhat. Hiába van már csak három nap hátra az átigazolási időszak augusztus 31-i lezárultáig, a gyenge szereplés miatt Kecskeméten vérátömlesztésre készülnek. Török László meglehetősen keményen fogalmazott néhány érintett labdarúgó kapcsán.

„Engem nem érdekel, hogy ki hány éves, hány élvonalbeli meccsen lépett pályára, nálam kizárólag a teljesítmény számít – folytatta a tréner. – Márpedig az elmúlt hetekben többen is alaposan alulteljesítettek. Nem kötelező Kecskeméten futballozni, akinek nincs kedve a klubhoz tartozni, nyugodtan távozhat, fel is út, le is út… Úgy érzem, néhányan mostanában nem elég profin állnak a munkához, a kezdőcsapatban és a cserék között is vannak ludasok. Nem azt mondom, hogy a sorozatos vereségek kizárólag az ő nyakukba varrhatók, de valamit mindenképpen lépnünk kellett.”

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a két vezéráldozat Bori Gábor és Németh Gábor, ők távoznak a Kecskeméttől. „Maradjunk annyiban, nem voltunk elégedettek velük, a hozzáállásukkal…” – zárta rövidre a témát Török László.

„Nehogy bárki is azt higgye, hogy kétségbeesünk, és ifistákkal töltjük fel a keretet – folytatta a szakember. – Tárgyalásban állunk néhány neves labdarúgóval, három nap még hátravan az átigazolási időszakból. Megeshet, hogy több lesz az érkező, mint a távozó.”

Információnk szerint a szakmai stáb három-négy játékosra számít: egy kapus, egy hátvéd, egy középpályás és egy támadó szerződhet az utolsó pillanatban Kecskemétre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik