A Haladás kikapott, elbukott ultimátum

Vágólapra másolva!
2010.10.15. 21:02
null
Rajczi Péterék felőrölték a Haladást (fotó: Németh Ferenc)
Az Újpest pontosabb második félidei játékával 3–1-re legyőzte hazai pályán a Haladást a labdarúgó NB I 10. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A szombathelyi együttes így már biztosan nem teljesíti az Újpest és a Siófok elleni találkozókra kiírt „négypontos ultimátumot”. A mérkőzés utáni nyilatkozatában az érintett szakvezető, Csertői Aurél is elmondta: „gondolom, edzőváltás következik”. Ezt az este folyamán a klubvezetőség részéről Tóth Miklós klubmenedzser meg is erősítette.

 

A „négypontos” ultimátum alighanem alapvetően határozta meg a Haladás taktikáját. A szombathelyiek következő ellenfele a Siófok lesz hazai pályán, azaz előzetesen úgy tűnt, hogy azon a mérkőzésen több esély nyílhat a győzelemre és a három pont bezsebelésére.

REAKCIÓK

„Többet is hibáztunk, és ezeket megbüntették. Azt kell mondanom, hogy az Újpest jobban játszott, két gól volt a két csapat között. A srácok akartak, de nem kaptuk el a fonalat" – kezdte a mérkőzést közvetítő Duna Televíziónak adott nyilatkozatát Csertői Aurél, a szombathelyiek vezetőedzője.

Mint ismert, a Haladás vezetői ultimátumot adtak a csapatnak, miszerint az Újpest és a Siófok elleni mérkőzéseken legalább négy pontot kell szerezni, különben a szakmai stábban és a játékoskeretben is változások lesznek. Az újpesti vereséggel ez már nem sikerülhet, azonban Csertői nem mondott le.

„Azt hiszem, egyértelmű, mi fog történni, világos volt a kritérium. Gondolom, edzőváltás következik" – mondta szűkszavúan a szakember.

„Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy megbeszéltük, azonban a helyzeteket nem sikerült kihasználnunk, úgy vélem, a széleket jobban kellett volna kiaknáznunk. Fontos volt, hogy a második félidő elején gólt szereztünk, ezt követően felszabadultunk, fontos győzelmet arattunk. Sikerült hoznunk a kötelezőt" – értékelte a találkozót Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője.

Ennek megfelelően a vendégek nagyon keveset kockáztattak, az első félidőben egy Irhás Ignác-lövésen kívül nem jegyezhettünk fel több Hali-helyzetet. Az Újpestnek több lehetősége volt, de a legnagyobbat a találkozó elején kihagyta Rajczi Péter. Az 5. percben Nikola Mitrovics ugratta ki tökéletes ütemben a csatárt, de a 12 méterről leadott lövést Rózsa Dániel nagy bravúrral védte.

A lila-fehérek elsősorban a széleken igyekeztek megbontani a vendégek védelmét, sokszor sikerült is átjátszani a védőket, de a beadások rendre pontatlanok voltak, így jobbára csak a Mészöly-csapat mezőnyfölénye jellemezte a játékot.

A hazaiak leginkább még átlövéseikben bízhattak, de Tisza Tibor és Rajczi próbálkozása is kevéssel mellé ment.

A második játékrész elején azonban egy hasonló helyzetből szerezte meg a vezetést Mészöly Géza együttese. Az 51. percben történt, hogy Mitrovics passzolt Tisza Tiborhoz, akiről lemaradtak a védők, ő pedig 20 méterről, középről a jobb alsó sarokba rúgta a labdát. 1–0

Ezt követően elég sablonosan alakult a mérkőzés, az Újpest vezetett, így próbálta tartani a labdát, a Haladás pedig képtelen volt tempót váltani. A 73. percben aztán egy vendéglehetőség – Sipos Norbert ívelt szabadrúgásból kapura – után eredményes volt az újpesti kontra: Simon Krisztián léphetett ki a védők között, de Rózsa védte a ziccert, a kipattanó viszont Rajczi Péter elé került, aki 10 méterről éles szögből a visszaérkező védők előtt a kapuba emelt. 2–0

Két perc múlva a csereként pályára lépő Barczi Dávid lövésével eldőlt a találkozó, és ugyan Lattenstein Norbert nem sokkal később szintén betalált, az a gól csak szépségtapasznak volt jó. Az Újpest 3–1-re legyőzte a Haladást.

 MÁR NEM CSERTŐI AURÉL AZ EDZŐ – TÓTH MIKLÓS
„Mivel a csapat már nem teljesítheti a négy pont megszerzését, már nem Csertői Aurél a Haladás edzője - nyilatkozta Tóth Miklós a szombathelyihaladas.hu honlapon. - Aurélnak természetesen szerződése van velünk, így annak felbontásáról még egyeztetnünk kell, de az is fontos feladat, hogy minél hamarabb megkeressük azt a szakembert, aki kivezetheti a csapatot a gödörből.”
 ACZÉL, DÉTÁRI ÉS SUPKA IS KÉPBEN VAN – LAPÉRTESÜLÉS
A nyugat.hu internetes oldal információi szerint szombaton délután ül majd össze a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának taggyűlése, hogy megtalálja és nevesítse Csertői Aurél vezetőedző utódját. A honlap úgy tudja: az Aczél Zoltán, Détári Lajos, Supka Attila trió egyik tagja lehet a befutó.
A döntést megnehezítheti, ha az irányításért felelős tagok nem vesznek részt a tárgyaláson. A nyugat.hu úgy tudja: a 44 százalékos tulajdonosi részesedéssel rendelkező Halmill Kft. képviseletében Kóbor László biztos nem utazik el Szombathelyre, miként Halmai Gábor sem tud részt venni a megbeszélésen. Illés Béla jelenlétéről nem tudni biztosat. A honlap azt sem tartja kizártnak, hogy az ügyvezető Deéry Attila, mint a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője, egyszemélyes döntést hoz.
ÚJPEST–HALADÁS 3–1
(A Duna Tv felvétele)

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/10,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik