Tizennégy játékos és egy stábtag távozását jelentette be az NB II-es csapat

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.17. 08:49
null
Tizennégy játékostól és egy stábtagtól is elköszönt a Szentlőrinc (Fotó: szentlorincse.hu)
A labdarúgó NB II mögöttünk hagyott idényében az előkelő, ötödik helyet megszerző Szentlőrinc SE-nél nagy változások történtek a nyár során, ugyanis a baranyai klub tizennégy labdarúgó és egy stábtag távozásáról adott hírt.

A Szentlőrinc közölte, hogy öt kölcsönjátékosa is visszatér anyaegyesületéhez, így Szekszárdi Milán a Pakshoz, Papp Csongor a ZTE-hez, Rab Boldizsár a Vasashoz, Vingler László az ETO-hoz és Heles Jaroszlav a Kisvárdához, míg Csörgő Raul, Héninger Bendegúz és Tarcson Ákos ugyan a klub kötelékében marad, de az új idényt kölcsönben máshol folytatja, Csörgőt az NB III-as PMFC már be is jelentette.

Rajtuk kívül szerződése lejártával hagyja el a Szentlőrincet Szekszárdi Tamás, Novák Zsombor, Hajdú Roland, Lakatos Márk és Sebestyén Bálint, míg a tavaszra Mezőkövesdre kölcsönadott Keresztes Bence kölcsön után végleg a matyóföldiekhez került.

Tudatták azt is, hogy egy év után távozott a csapat másodedzője, Czinkon Szabolcs is, ugyanakkor az érkezőkről a közeljövőben számol be a klub.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Csörgő Raul (Karcag – kölcsönből vissza), Héninger Bendegúz (Veszprém – kölcsönből vissza), Sebestyén Bálint (Majos – kölcsönből vissza)
Távozott: Csörgő Raul (PMFC – kölcsönbe), Hajdú Roland (Budafok), Heles Jaroslav (ukrán-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Keresztes Bence (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Lakatos Márk (?), Nagy Máté (Paks – kölcsönből vissza), Nagy Richárd (Paks – kölcsönből vissza), Novák Zsombor (?), Palóka Dávid (Paks II – kölcsönből vissza), Papp Csongor (ZTE – kölcsönből vissza), Rab Boldizsár (Vasas – kölcsönből vissza), Sámson Ábris (UTA Arad – Románia, kölcsönből vissza), Sebestyén Bálint (?), Szekszárdi Milán (Paks – kölcsönből vissza), Szekszárdi Tamás (Karcag), Szolgai Máté (szlovák-magyar, DAC 1904 – Szlovákia), Vingler László (ETO – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Zsótér Donát a Videotonnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 16:36

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55
Ezek is érdekelhetik